Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

A Duna geológiájáról – műhelyfoglalkozások alapiskolások számára

2019. febr. 07

A Duna partján található kavicsok a folyó felső szakaszán fekvő hegyek üzenetei – ezzel a jelszóval gyakorolta a Somorjai Régiófejlesztési Központban a helybeli magyar alapiskola több mint száz diákja január végén és február elején a legfontosabb dunai kőzetek felismerését. Az üledékes, metamorf és magmás kőzetek képződésének folyamatát tanulmányozva megtanulták felismerni a folyó vízgyűjtőjében előforduló 10 legfontosabb kőzetet, illetve a belőlük keletkező kavicsokat. Az Alpok kiemelkedése folytán 2 millió éve zúdul le a hegyekből annyi víz, hogy egy Duna méretű folyóra van szükség az elvezetésére, de a folyó csak félmillió éve változtatta meg a folyásirányát a Dévényi-kapu és a Dunakanyar felé. Ez idő alatt mindkét helyszínen a környező hegyek több mint 100 métert emelkedtek, szerencsére a folyó mederbevágással lépést tartott ezzel. A Dévényi-kapuból kilépve így volt képes lerakni azt a hordalékkúpot, amely felszínén ma a Csallóköz fekszik. A diákok a Fekete-erdőtől a Börzsönyig megismerték a folyómenti hegyek geológiai felépítését és azt is, hogy a Duna parton található kavicsok a Felső-Duna melyik részről származhatnak.
A foglalkozás-sorozat a NAT-NET 2 projekt részeként valósult meg (A Szigetköz-Žitný ostrov Natúrpark előkészítése és további összehangolt természetvédelmi kezdeményezések megvalósítása, SKHU/1601/4.1/121). A projektet a Szlovákia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatja az Európai Régiófejlesztési Alap (ERDF) költségvetéséből.

Forrás és fotó: Tuba Lajos, Somorjai Régiófejlesztési Központ

 

Megszakítás