Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

A Városi Rendőrség krónikájából – mozgalmasan indult a december

2017. dec. 08

Még 2017. november 25-én, 22:30 körül a Gazdasorra riasztották a városi rendőrség munkatársait, amelynek egyik lakásában egy férfi késsel fenyegette a családját. A helyszínre érkezést követően megállapították az illető személyazonosságát, majd az állami rendőrőrsre kísérték, mivel a sértett feljelentést kívánt tenni ellene. Veszélyes fenyegetés bűncselekményének elkövetése miatt kell felelnie.

December 1-én bejelentés alapján a Kertész utcába szálltak ki a városi rendőrök. Az itt található fasor fái közt egy hajléktalan elektromos kábelekről égette a műanyag borítást. A rend őrei valóban megtalálták a helyszínen az ittas férfit, akit a tűz eloltására és a helyszín elhagyására szólítottak fel.

Egy nappal később, december 2-án, reggeli 5:15-kor a Piton bárhoz kellett kiszállniuk a városi rendőröknek, ahol a bejelentés szerint tömeges verekedés tört ki. A helyszínen ekkor már az állami rendőrök intézkedtek. A verekedés aktőrei addigra elszeleltek, a helyszínen mindössze a bejelentést tevő nő és egy férfi volt, aki sérüléseket szenvedett. Őt az orvosi mentőszolgálat látta el. A városi rendőrök ezt követően az elkövetők után kutatva átfésülte a szélesebb környéket, ám ez nem hozott eredményt.

December 3-án, 9:25-kor a Fő utcára szálltak ki a városi rendőrség munkatársai, ahol a bejelentés szerint egy ismeretlen, látszólag élettelen férfi feküdt a földön. A bejelentés igaznak bizonyult; ám a földön fekvő férfi annyira ittas volt, hogy képtelen volt kommunikálni a rendőrökkel, és személyi igazolvány sem volt nála. Személyazonossága azonban hamarosan ismertté vált, a városi rendőrök ekkor a helyszín elhagyására szólították fel, aminek azonban ittasságából kifolyólag képtelen volt eleget tenni. Mivel sérülései nem voltak, orvosi segítségre nem szorult. Ezt követően került sor a férfi hozzátartozóinak kiértesítésére, akik hamarosan megjelentek a helyszínen és gépkocsin magukkal vitték a férfit.

Forrás: Városi Rendőrség, Somorja

Megszakítás