Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

A városvezetés építő jellegű hozzászólásokat vár

2017. máj. 04

A forgalom rendjének módosítására vonatkozó igény a Lovagló, a Fűzfa és a Pázsit utcában a közeli bevásárlóközpont felé irányuló forgalom intenzitására tekintettel a nevezett utcák lakosai részéről fogalmazódott meg. A közlekedés átszervezését több, a lakosok által benyújtott petíció, valamint közlekedési mérnökök által kidolgozott javaslat beterjesztése előzte meg. A lakosok által előkészített első és második javaslatot (az úttest felosztása útburkolati jellel a gépjárműforgalom, illetve a gyalogosok számára fenntartott sávra, illetve lakóparkot jelölő táblák kihelyezése) a Dunaszerdahelyi Közlekedésrendészeti Igazgatóság elutasította. Ezt követően, 2016 novemberében a somorjai Városházán lakossági fórum zajlott, mely során a megjelent lakosok és a város vezetése közt megállapodás született a forgalom rendjének azon formában történő átszervezéséről, amely 2017. május 2-án életbe lépett. A javaslatot, amely elsősorban a szóban forgó utcák lakosainak érdekeit tartja szem előtt, a Dunaszerdahelyi Közlekedésrendészeti Igazgatóság is jóváhagyta.

Somorja város vezetése tisztában van azzal, hogy a forgalom rendjének módosítása, mint minden alapvető változás, a gépjárművezetők számára a kezdetekben nehézségeket okozhat; ugyanakkor készen áll arra, hogy a konstruktív jellegű észrevételek és hozzászólások figyelembe vételével, amelyeket az info@samorin.sk e-mail címen vár, közmegelégedésre újabb módosításokat foganatosítson. Jóllehet a közösségi hálók és a különféle honlapok hozzáférhetősége szinte kínálja a lehetőséget a medializálásra és a nyilvános vitára, a Városi Hivatal a fellépő problémák közös megegyezés alapján történő megoldása érdekében várja az érintett utcák lakosainak első reakcióit, tapasztalatait.

Megszakítás