Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Bénes Lacus a Pomléban!

2017. márc. 25

Visszatért oda, ahol valamikor kezdett. Bénes Lászlo, a szlovák 21-éves válogatott és a német Mönchengladbach csapatának a játékosa ellátogatott a Pomléba, ahol egy beszélgetésen vett részt a fiatal somorjai focistákkal, aláírásokat osztogatott, közös képet készített velük.

,,Jaj de gyönyörű ez a sportlétesítmény. A klubhelység? Nagyon szép,“ mondta a fiatal focista, amikor belépett a stadionba. A Pomléban utoljára még az átépítés előtt volt. A klubhelységben fiatal STK focisták várták, akik nagy tapssal üdvözölték őt. Lacus visszaemlékezett a somorjai kezdetre, elárulta az érzéseit az első Bundesliga-meccsről, amely éppen a Bayern München ellen volt. Elárulta azt is, hogy eddig is, és továbbra is szlovák válogatott lesz. ,,Itt születtem, ide való vagyok,“ mondta. A gyerekek kíváncsiak voltak a fizetésére, meg hogy miért Thiagoval cserélt mezt a Bayern meccs után. ,,Teljes erőbedobással edzetek, mindent a focinak áldozzatok fel és fogadjatok szót az edzőtöknek,“ árulta el az utat, mely végén sikeres profi-focisták lehetnek.

Ezután a gyerekeknek Lacus aláírást osztogatott, majd sok közös fénykép is készült. Csutora Norbert, a klub többségi részvényeinek a tulajdonosa egy Bénes névvel, egy 22-es számú STK mezt nyújtott át Lacusnak, aki pedig a kék – fehér klubnak egy saját Mönchenglabach mezt ajándékozott.

IMG_0005 IMG_0007 IMG_0018 IMG_0021 IMG_0025 IMG_0030 IMG_0035 IMG_0040-001

 

Megszakítás