Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Brigi: bronzérem a dél-koreai VB-ről

18. nov 2019.

A somorjai Jankó Csáder Brigitta remekül szerepelt a dél-koreai WBPF fitnesz és testépítő világbajnokságon, melyen 44 ország 300 versenyzője indult. A 165 cm feletti kategóriában negyedik, míg a 40 év felettiben harmadik lett. Olvassuk Brigi szavait az eseményről….

Az út Jeju szigetére

,,Két átszállással (Helsinki és Soul) húsz órát utaztunk. Tizenhárom óra repüléssel, hét pedig várakozással telt el. Dél-Koreában nyolc óra eltolódás van. Hétfő reggel indultunk és kedd délután ötkor érkeztünk a hotelba.“

Program a versenyig

,,Mivel két napot vesztettem az utazással, már a repülőgépen el kellett kezdnem a felkészülést. Ez kilenc liter víz ivásából állt. Az érkezésem után edzeni mentem a hotelba. A következő napokban fokozatosan csökkentettem a vízbehozatalt, sózás, kevés fehérje, kétszer glutamin és edzések. A verseny napján maximum fél litert ittam, melyben benne volt a kávé fogyasztása és a rizsfőzésre felhasznált folyadék. Fokozatosan néztem az alakomat és az alapján táplálkoztam. A verseny előtt jött a kávé, vagy a csoki. Csütörtökön volt a regisztráció, szombaton a hivatalos megnyitó.”

Feltételek

,,A rendezők bebiztosították a szállást és az étkezést. Az éjjeli kaját – mivel nekem akkor is kellet ennem – pluszban fizettem. Tíz percre voltunk a verseny helyszínétől, az utazást is a rendező biztosította számunkra.”

Somorja

,,Meglepődtem, de tudták, hogy hol van Somorja, ismerték városunknak. Köszönhető ez a tavalyi Európa-Bajnokságnak, amely az X-Bionic Sphereben volt. Ki voltam emelve, köszöntöttek is, egyetlen szlovák képviselőként kiváltságosnak éreztem magam.

Verseny

,,Két kategóriában indultam. A 165 cm felettibe és a 40 év felettibe. Fárasztó volt, négyszer voltam a színpadon. Nagyon boldog vagyok. Egy negyedik és egy harmadik helyet sikerült megszerezni. Nagy köszönettel tartozom edzőmnek Peter Turtevnek. Legnagyobb szurkolóm? A legkisebbik lányom!”

Elégedettség a bronzzal

,,Úgy mentem ki, hogy ismertem az EB-ről pár indulót. Éremről álmodtam… Nagyon erős volt a mezőny. Míg én csak két éve űzöm ezt a sportot, az első két helyezett tíz éve. Elégedett vagyok, nagyon jó formában versenyeztem. Egyébként csak egy ponttal csúsztam le a második helyről.”

Érdekesség

,,Jól meg volt szervezve a verseny, kedvesek voltak az emberek. Állítólag volt szurkolótáborom is, akik azt kiabálták, hogy hajrá Szlovákia.