Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

DUNART.COM8 – az idei művésztelep programjai

2018. szept. 10

2018. szeptember 7-e és 16-a közt nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre városunkban a „DUNART.COM” nemzetközi szimpózium. A művésztelep egyik célja a kapcsolatteremtés a művésztársadalom tehetséges hazai és külföldi, már szakmailag elismert és feltörekvő fiatal képzőművészei között, ahol egymás munkamódszerének, gondolkodásának megismerése által, új szellemi közösséget kívánunk teremteni. A művésztelep minden évben tematikus, a nyolcadik találkozó címe és témája: Ereklye.
Az ereklye (latinul reliquia) valamely fontos, kiemelkedő eseményre vagy személyre utaló tárgy, földi maradvány. Civil, profán életünkben – átvitt értelemben – sokszor használjuk számunkra kiemelten fontos és személyes kötődést jelentő, emléket képező tárgyak, egyfajta kabalák megnevezéséül: családi emléktárgyak, vagy számunkra meghatározó tárgyak jutnak eszünkbe. Egy a közös bennük: speciális kapcsolatot ápolunk velük, kiemelt szerepük van életünkben, történeteket hordoznak, ezért gondosan őrizzük azokat. A rajongáson túl kinek ne került volna valami emléktárgya szeretett őseitől birtokába? Vallási értelemben az ereklye szent tárgyi emlék, amit  tiszteletben tartunk. Szent életű emberek földi maradványa, vagy egy velük kapcsolatba hozható tárgy. Az ereklye tehát nem idegen az olyan embertől, aki boldogságát, békéjét keresi, és ebben a kiszolgáltatottságot jelentő kalandban külső, tárgyi, ám tárgyiasságán túlmutató segítséget (is) remél.
Az alkotók által elkészített szponzorképekből befolyó összeget a Gyermekleukémia Alapítványnak ajánljuk fel.

A DUNART.COM8 művésztelep részletes programját alább közöljük.

Download (PDF, Ismeretlen)


Download (PDF, Ismeretlen)


Forrás: a DUNART.COM8 sajtóközleménye

Megszakítás