Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

E héten: Ekotopfilm – Envirofilm filmfesztivál, hozzuk a részletes programot

2020. jan. 20

Csütörtökön, 2020. január 23-án városunkba is ellátogat Ekotopfilm – Envirofilm filmfesztivál, amely ez alkalommal azt a kérdést feszegeti, hogy megváltozunk, vagy a bolygót változtatjuk meg? A Városi Művelődési Központ színháztermében zajló esemény során olyan dokumentumfilmeket láthat a közönség, amelyek változásra ösztönöznek, a szervezők ugyanakkor beszélgetéseket is szerveznek.
„A fesztiválfilmek a természet szépségét, még érintetlen távoli helyeket mutatnak be, de azt is, milyen negatív hatással van a környezetre a mai fogyasztói tárdadalom. Nem megijeszteni akarjuk az embereket, hanem informálni, figyelmeztetni és motiválni őket a változásra. Tanulnunk kell a helytelen szokásokból és kezdeményezni a változást“ – árulta el korábban Peter Lím, a fesztivál igazgatója.
Orosz Csaba, városunk polgármestere úgy fogalmazott: fontos, hogy Somorja ilyen rendezvényeknek helyt adjon, hiszen a városvezetés számára az életkörnyezet védelme továbbra is kiemelt fontosságú.
Az Ekotopfilm – Envirofilm nemzetközi filmfesztivál közel fél évszázados múltra tekint vissza, első évfolyamát 1974-ben rendezték meg. Az évtizedek során világszerte ismert alkotók filmjeit hozta el a hazai nagyközönségnek. A rendezvényre a belépés ingyenes.
A rendezvény teljes programját bejegyzésünk függelékeként közöljük.

Download (PDF, Ismeretlen)

Megszakítás