Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Egy Doboz Szeretet – Nyilas Misi Program 2019-ben is

2019. dec. 09

A Somorjai Református Egyházközség 2019-ben is széleskörű összefogást kezdeményez nehéz sorsú gömöri és kárpátaljai gyerekek karácsonyi megajándékozására. 2018-ban kétezernél is több csomag gyűlt össze, amelyeket az egyházközség tagjai személyesen adtak át a címzetteknek. Idén közel húsz hátrányos helyzetű település vezetőitől – lelkipásztoroktól, pedagógusoktól, polgármesterektől – érkezett kérés a Nyilas Misi Csomagokra vonatkozóan,
ami lehetővé teszi számunkra, hogy együtt tegyük szebbé
közel két és félezer gyerek karácsonyát.

Mi a teendőnk?
Vegyünk egy jókora cipős dobozt, tegyünk bele édességet, könyvet, higiéniához szükséges holmikat, egy kis játékot, majd írjunk ismeretlenül rövid karácsonyi köszöntést vagy egy képeslapot, és tegyük bele a dobozba.
Ezután csomagoljuk be a dobozt, és írjuk rá, hány éves fiúnak vagy lánynak való. Az elkészült csomagot 2019. december 14-ig vigyük be a Somorjai Református Lelkészi Hivatalba.
A szervezők kérése, hogy minden elkészített ajándék mellé mellékeljenek egy listát a csomag tartalmáról!
A gyűjtés szervezésében részt vevő további munkatársak elérhetőségei ide kattintva jelennek meg.

Forrás és fotó: a Somorjai Református Egyházközség Facebook-oldala

Megszakítás