Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Elektromos autók versenye Somorján

2016. máj. 23

Az Electric Marathon egy páratlan távolsági elektromos autóverseny, amelynek II. Albert monacói herceg a védnöke. A maratón minden évben más városból indul, majd átszeli egész Európát, a cél hagyományosan Monte Carlóban van. Ebben az évben is az egyik szakasz célja Somorján lesz.

Ebben az évben az ukrán Ľvov városából indul a verseny. Somorjára szerdán, május 25-én érkeznek. A versenyzők ellátogatnak a Mevis cégbe, majd az X-Bionic Sphere sportközpontban fognak éjszakázni.

Másnap reggel 9.00 órakor az autók a Szent István téren lesznek kiálítva, ahol egy rövid program is vár az érdeklődőkre. Tíz órakor lesz a rajt.

A versenyen elektromos járművek, plug-in hibridek és átalakított autók vehetnek részt.

Az elektromos rally célja az országok, régiók és városok közti együttműködés kiépítése és a hagyományőrzés. A rally legfőbb missziója felhívni a figyelmet a modern technológiára, környezetbarát megoldásokra és az energiatakarékosság szükségességére és kezdeményezni Európa szerte a töltőállomások kiépítését átalakítva ezzel a bolygónk új jövőjét. Ez a verseny többek között a nyilvánosság számára is bizonyítani szeretné az elektromos autók megbízhatóságát és használhatóságát az életben.

Az Electric Marathon egy intelligens verseny. A győzelem nem a gyorsaság, hanem a célba érkezés pontosságának függvénye. A menetidőt egy tesztautó állapítja meg. A korábbi vagy a későbbi célba érkezés büntetőpontokkal jár. A rally résztvevői kötelesek betartani minden körülmények között a közlekedési szabályokat.

ЛОГОТИП Lviv-Monte Carlo_ENG_W marathon4 marathon1 marathon auto

Megszakítás