Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Hamarosan megújul az orosz hadifoglyok emlékműve

2017. ápr. 26

Városunk vezetésének kezdeményezésére hamarosan teljesen megújul az I. világháborús orosz hadifoglyok emlékműve a somorjai temetőben. Az obeliszket és közvetlen környékét 2016-ban az Orosz Föderáció szlovákiai nagykövetsége vette kezelésébe, felújításával egy homonnai vállalkozót bízva meg. A munkálatok a végéhez közelednek, így rövidesen helyére kerülnek azok a márványlapok is, amelyek a somorjai hadifogolytáborban elhunyt 637 orosz hadifogoly nevét tartalmazzák.

Az I. világháború idején a somorjai kaszárnya területén létrehozott hadifogolytábor a nagymegyeri és a dunaszerdahelyi mellett egyike volt azoknak, ahová a túlzsúfolt esztergomi hadifogolytáborból továbbították a fogságba esett katonákat. 1915 tavaszán 9626 hadifogoly lakta, közte mintegy 3300 orosz. A tábort 1918 őszén számolták fel. A Horváth Lajos – Nagy Attila – Varga László által jegyzett, Császári és királyi hadifogolytáborok a Csallóközben (114-18) c. kiadvány arról számol be, hogy „A hadifoglyok közül néhányan nem utaztak vissza hazájukba. Somorján maradtak, házasságot kötöttek, népes családokat alapítottak, utódaik ma is itt élnek és Somorja megbecsült polgárai”.

Megszakítás