Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Idén is üzemelni fog a városi buszjárat

2020. jan. 08

2020-ban is közlekedni fog a 201429-es számú városi buszjárat, amely Somorjáról az úszori vasútállomásra is szállítja az utasokat.
Sármány Ervin hivatalvezető és Tóth László, a városi hivatal közlekedési osztályának vezetője Nagyszombat megye illetékeseivel tárgyalt a járat további működtetéséről. Havonta átlagosan 2000–2500 ember utazik ezzel a korábban x-bionic-buszként ismert járattal, ám az x-bionic azóta kiszállt a finanszírozásából.
„Városunk vezetése továbbra is fontosnak tartja a járat üzemeltetését és a 2020-as év költségvetés-tervezetében is szerepelni fog az erre a célra elkülönített tétel. Ezt tolmácsoltuk a megye felé is, és az illetékesek elmondták, hogy Somorja pénzügyi hozzájárulása nélkül semmiképpen nem tudnák támogatni a járat működtetését. Így azonban ígéretet tettek arra, hogy Nagyszombat megye 2020-as költségvetés-tervezetében is szerepelni fog a megye által vállalt, a részfinanszírozáshoz szükséges összeg” – tájékoztatott Tóth László.
Az üzemeltetés költségeinek kétharmad részét jelenleg Somorja önkormányzata, egyharmad részét pedig Nagyszombat megye állja.

Megszakítás