Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Kiterjedt útjavítási munkálatok a Gazdasoron és Csölösztőn

2017. máj. 03

Városunkban folytatódnak azok a korábban megkezdett munkálatok, amelyek célja a veszélyes, megsüllyedt vagy szűk útszakaszok fokozatos felszámolása. A napokban a munkák elsősorban a Gazdasorra összpontosulnak, ahol a 25-27 szám előtt megsüllyedt úttest és járdafelület javítása, majd ennek aszfaltozása folyik; hasonlóképp aszfaltozásra kerül a 19-21-23 számok előtti, valamint az 59. szám előtti, megsüllyedt útszakasz is.

Tavaly a fizetett parkolók bevezetése tette szükségessé a Gazdasoron a szűk útszakaszok felszámolását, amelyek korábban, főképp az utca egyirányúsítását követően fennakadásokat okoztak a közlekedésben. Ennek folytatásaként kerül sor most a Gazdasor 49 és 53 környékén is az út szélesítésére.
A lakosokkal folytatott egyeztetések folyományaként tegnap rajtolt Csölösztőn a feszület körüli út felújítása. Az alapozást követően ez az útszakasz is aszfaltburkolatot kap. A cél a forgalom biztonságának növelésén túl a műemlék közvetlen környékének méltó rendbetétele.

A közeljövőben a Tűzoltó utcában is sor kerül a parkolóhelyek aszfaltborításának, valamint a Pomléi út egy rossz állapotban lévő szakaszának javítására.

Megszakítás