Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Megújul a gazdasori sportpálya

2017. márc. 27

Városunk képviselő-testületének sport- és ifjúsági szakbizottsága a korábbi évek gyakorlatából kiindulva, a város költségvetésének elfogadását követően idén is tízezer euró összeget különített el Somroja szabadidős létesítményeinek felújítására. Tavaly két szabadtéri kondipark épült; idén a gazdasori, aszfaltborítású pálya kerül sorra.

„A sport- és ifjúsági szakbizottság múlt heti ülésén döntött a gazdasori létesítmény felújítása mellett – közölte Orosz Csaba alpolgármester. – A munkálatok során a korábbi, mára rossz állapotba került aszfaltréteg eltávolításra kerül, helyére újat húzunk. A felfestésnek köszönhetően a sportpálya többféle sportág űzésére alkalmas lesz.”

A felújítás költségeinek felmérése egyelőre folyamatban van; az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a rendelkezésre álló összegből esetleg más létesítmények felújítására is futja majd. A munkálatok kivitelezése előreláthatóan áprilisban, a Kereszt utca aszfaltozásával egyidejűleg megy majd végbe. A nyári szünidő kezdetére így sor kerülhet a megújult létesítmény átadására.

Megszakítás