Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Méri Eszter: két hazai ezüst után irány Európa

2018. febr. 19

Jól indult a fiatal somorjai teniszező Méri Eszter számára a 2018-as év. A fedettpályás szlovák bajnokságon az fiatalabb ifik között (16-évig) egyéni versenyben második lett, az idősebb ifiknél pedig párosban szerzett ezüstöt.

,,Az egyéniben kiharcolt második hellyel elégedett vagyok. Mindent kiadtam magamból. Egyelőre az ellenfelem jobb tőlem. Azon leszek, hogy legközelebb már én győzzek,” mondta Eszti, aki kedden párosban ezüstöt szerzett az idősebbek között. ,,Nagyon szoros volt meccs, kevés hiányzott, hogy bajnokok legyünk. A rövidített játékban csak pár labda hiányzott az elsőséghez,” folytatta a 15-éves lány. Eszti februárban mint a szlovák 16-éves válogatott tagja részt vett a csapat Európa-bajnokság selejtezőjén. ,,A franciaországi tornán harmadikok lettünk. Sajnos, csak az első két csapat jutott tovább,” tette hozzá a somorjai Madách Imre gimnázium diákja.

,,Jelenleg keményen edzünk, készülünk a tavaszi idényre. Nemsokára itt lesznek salakpályás tornák. Számomra az említett borítás ül a legjobban. Remélem sikerül ebben az évben több külföldi versenyen részt venni. Nagyon jó lenne bekerülnöm a junior tenisz ranglistán a legjobb 400 közé, mivel a helyezés alapján indulhatok a nemzetközi versenyeken. Ha összejön, szeretnék indulni felnőtt ITF tornán is,” zárta le az STK Somorja teniszezője Méri Eszter.

 

Megszakítás