Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Mi lesz a válogatott hulladékkal?

2017. márc. 09

A hulladékgazdálkodás jövőbeni kilátásaira kereste a választ március 9-i ülésén a 30 települést tömörítő Felső-csallóközi Hulladékgazdálkodási Társulás vezetése.

Sárkány András, a társulás somorjai irodavezetője elmondta: a hulladékgazdálkodás és újrahasznosítás költségei, különös tekintettel a zöld hulladék feldolgozására, évről évre növekednek.

„Telepeink fenntartása a jelenlegi árak mellett egyre nehezebb – mondta. – Komoly gondot okoz, hogy a válogatott hulladék elszállítása, raktározása és feldolgozása, amelyet jogszabály alapján az államnak és a gyártóknak, illetve az importőröknek kellene biztosítaniuk, mintegy 60 százalékában nem működik. A válogatott hulladék így egyre csak halmozódik a telepeken; a helyzet országos viszonylatban is kritikusnak nevezhető.”

A társulás az önkormányzatokkal közreműködve jelenleg 12 gyűjtőudvart, komposztáló-telepet és hulladéklerakatot tart fenn, a közelmúltban több százezer eurót fordított ezek korszerűsítésére, bővítésére. A sikeres kampányoknak köszönhetően a lakosság egyre nagyobb része érzi sajátjának a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát.

Megszakítás