Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Minden cseppje kincs – elrajtolt az Erasmus projekt

2017. okt. 23

A sikeresen lezajlott Comenius projekt után a somorjai Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola diákjai ezúttal egy másik nemzetközi akcióba kapcsolódtak be. A projekt vezetője, PaedDr Szűcs Irén iskolaigazgató elmondta: a nemzetközi Erasmus-projektet az Európai Unió finanszírozza.
„Eredeti címe I Love Every Drop, ami annyit tesz: Minden cseppje kincsre. Már a cím is jelzi, hogy az ivóvízről van szó. A felmérések azt mutatják, hogy szerte a világban több mint egymilliárd ember nem jut hozzá egészséges ivóvízhez. Ennek következtében több mint kétmillió gyermek hal meg fertőzött, nem megfelelő ivóvíz hiánya miatt. Ezért az Európai Unió politikája arra irányul, hogy megőrizzünk minden fellelhető vízkészletet, azt szolgálja ez a projekt is” – közölte.
A Művészeti Alapiskola diákjai most arra vállalkoznak, hogy a maguk eszközeivel elmagyarázzák, terjesszék a víz védelmének szükségességét, annak módozatait. A másik, nem kevésbé fontos szempont, hogy a diákok ily módon bekapcsolódnak egy nemzetközi projektbe, magukévá teszik a globális gondolkodást, s mivel más országok fiataljaival lesz módjuk együttműködni, még idegennyelvi ismereteiket is fejlesztik, bővítik. A projekt nemzetközi felügyelője Litvánia, Szlovákián kívül Portugália, Olaszország, Törökország és Magyarország diákjai vállaltak részt a projektben, amely idén szeptemberben rajtolt, és két évig tart. A projekt koordinátora Szűcs Irén igazgató, mellette Anna Mráziková és Slávka Bulíková – Lacza felügyelik, illetve irányítják a 12-16 éves diákok munkáját.

Forrás: Strieženec Alex


Megszakítás