Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Orosz Szabi: tünetmentesen hazatért Olaszországból

2020. márc. 18

Nehéz napokat élt át, de Olaszországból már hazatért. Orosz Szabi, a somorjai női kosárlabdaklub neveltje, már vesztegzárban otthon van.

,,Már február közepén éreztem, hogy gond van a terjedő koronavírus miatt. A Lucca elleni találkozó után tíznapos szünet következett a bajnokságban,“ kezdte Szabi, aki ebben az idényben Miláno mellett, a Sesto San Giovanni csapatban játszott. Az edzések folytatódtak, de engedélyre volt szüksége, hogy látogathassa őket. Erre azért volt szükség, mert az emberek fölöslegesen nem járhattak az utcán. ,,Március 6-án Schio ellen, már nézők nélkül, léptünk pályára. Két nappal rá az országban rendkívüli állapotot vezettek be. Otthon kellet lennünk, csak egyszer egy héten mehettünk vásárolni. Vártuk az Olasz Kosárlabda Szövetség döntését. Nyugtalanító volt csak a négy fal között lenni és az olaszországi és a hazai híreket olvasni. Az utcák kiürültek, mindenhol rendőrök voltak, akik a biztonságra és a vesztegzárra ügyeltek. Múlt az idő, de a szövetség nem hozta meg a döntését, mivel Olaszországban vészhelyzet van. Szerencsére, a klub engedélyt adott, hogy hazautazzunk. Gondok voltak a repülőjegyekkel, de végül sikerült Münchenen keresztül Budapestre repülnöm. Innen vonattal a magyar – szlovák határra mentem, gyalog léptem be Szlovákiába, ahova már odavitték a szüleim az autót. Szombattól otthon vagyok. Vesztegzárban, mint Olaszországban. De otthon. Szerencsére, egészséges vagyok,“ árulta el Szabi, aki tartja a kapcsolatot a csapattársaival. ,,A amerikai játékosoknak is sikerült hazautazniuk, az olaszok szétszéledtek az egész országban. Mindenki egészséges és ez a legfontosabb. Mikor térek vissza a kosárlabdához? Az első helyen az egészség van. A sport most mindenkinél mellégvágányra került,“ zárta le Orosz Szabi.

Megszakítás