Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Pénteken Tükrös-koncert és táncház a Mozi Clubban

2017. okt. 19

2017. október 20-án, pénteken 19:00 órától a budapesti Tükrös Zenekar ad koncertet a Mozi Clubban.
A Tükrös Zenekar 1986-ban alakult, első albuma 1996-ban jelent meg Magyar Népzene címmel. Az ezredfordulóra elkészült a Szatmári népzene az 1900-as évekből c. album, ezt a 2002-ben megjelent, az évente megrendezett Tükrös Népzenei és Néptánc Tábor hangulatát megidéző Tükrös Tábor c. korong követte. A banda ezt követően két, gyermekeknek szóló albumot adott ki: a Vígan élünk! (2005) és a Hegyen-völgyön (2006) címűt. 2008-ban a zenekar A mi Mezőségünk címmel adott ki újabb hanghordozót. A Szatmári népzene az 1900-as évekből c. album elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia Arany Oklevelét. A zenekar tagjai 2001-ben a Népművészet Ifjú Mesterei lettek.
A zenekar felállása:
Koncz Gergő – hegedű
Halmos Attila – hegedű
Árendás Péter – brácsa
Liber Endre – brácsa, cimbalom
Lelkes András – nagybőgő.
Házigazda a Duna Folk Band együttes, az est táncházzal folytatódik.
A táncház a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának támogatásával valósul meg.

Fotó: a Tükrös Zenekar FB-oldala

Megszakítás