Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Újra ki kellett takarítani a régi Gútori út környékét

2019. okt. 01

Az Area Šamorín Kft. munkatársai ma ismét hozzáláttak a régi Gútori út mentén található erdősávok takarításának. A térségben mintegy három évvel ezelőtt egy hajléktalan, eredetileg gútori illetőségű férfi vert tanyát, aki hatalmas mennyiségű hulladékot halmoz fel a fákkal benőtt területen. A helyszín biztosításában a Városi Rendőrség is részt vett; parancsnoka, Szabados Imre elmondta: egy-egy ilyen takarítás alkalmával mintegy hét konténernyi szemetet szállítanak el.
„Amikor az egyik helyszín az élősködők miatt vagy egyéb okokból élhetetlenné válik számára, pár száz méterrel odébb költözik, a szomszédos erdősávba – közölte. – Csak éjszaka aktív, a járőreink gyakran találkoznak vele, s ha kérdőre vonják, általában arrogánsan lép fel.”
Kocsis Arnold, a Városi Hivatal környezetvédelmi osztályának vezetője úgy tájékozatott, hogy az első lomtalanításra még tavalyelőtt, december folyamán került sor; azóta évente két ízben gyűjtenek itt össze 5-7 konténerre való, a városi szeméttárolókból kicipelt hulladékot.
„Egy-egy ilyen megmozdulás mintegy ezerötszáz eurójába kerül a városnak”- mondta.
Mivel a szomszédos település lakosáról van szó, a somorjai önkormányzat felvette a kapcsolatot a gútori községi hivatallal, amely egy ízben négy munkást küldött, hogy segítsenek a hulladék eltakarításában; a költségekből eddig nem vállalt részt.
Medik Viktória, a városi Area Šamorín Kft. zöldterületekért felelős munkatársa szerint fennáll a gyanú, hogy néhány somorjai lakos is „ellátja” hulladékkal a hajléktalan férfit.
„Nem tartom valószínűnek, hogy a segíteni akarás hajtja őket, hiszen annak volna más módja – véli –, inkább arra gondolok, hogy így próbálnak megszabadulni a háztartásukban felhalmozódott limlomtól, ami aztán a város határába kerül.”

Megszakítás