Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

A csillogó ezüstök már Somorján vannak

2019. júl. 16

A somorjai kenusok és kajakosok a hétvégi junior és U23-as Európa-Bajnokságon is bebizonyították remek képességüket.

A KCK Somorja neveltjeinek éremgyűjteményébe újabb három ezüst került. Ladič Gabika kétszer volt második (C1 200 m és C1 500 m) és Zalka Csaba mint a szlovák kajaknégyes tagja szerzett az 500 méteres versenyen ezüstöt.

,,Nagyon örülök, hogy ebben az évben a harmadik nagy eseményen is érmet szereztem. Tudom azonban, hogy a legfontosabb verseny még vár rám. Augusztusban Szegeden kerül sor a világbajnokságra. Óriási lesz a tét. Az első hatban kell végeznünk a kajaknégyessel, hogy kiharcoljuk a részvételünket a tokiói olimpián. Kemény öthetes felkészülés vár. Felváltva Komáromban és Szolnokon fogunk eddzeni,“ mondta Zalka Csaba.

,,Fáradt vagyok, de élvezem ezeket a pillanatokat. Ezek az ezüstök nagyon sokat jelentenek számomra. Ezek az első érmeim az Európa-Bajnokságról,“ árulta el Ladič Gabika. Edzője, Sándor Árpi a viadalon elvesztette a hangját. ,,A versenyek alatt nagyon hangosan kiabált,“ mosolygott a szimpatikus lány. ,,Két nap szabadot kaptam, majd hazai környezetben fogunk készülni a világbajnokságra,“ mondta Ladič Gabika.

Megszakítás