Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

A mi kis botanikus kertünk – virtuális séta Somorján

2020. máj. 22

Könnyű helyzetben vannak a somorjaiak, ha botanikus kertet akarnak látni – elég, ha nyitott szemmel korzóznak a városban. Kiváltképp érvényes ez így tavasz vége felé, amikor virágba borul az egész város. A „tettes” az Area Somorja Kft.; a városi vállalatnál már ősszel eltervezik, hogy a következő tavasszal hogyan borítsák virágdíszbe a várost.

Ezrekről van szó
Ha a városszerte kiültetett dísznövények számát tekintjük, mindenképp ezres nagyságrendekben kell gondolkodnunk. Idén tavasszal például közel két és félezer virágot ültettek ki a cég munkásai, mielőtt a Pozsonyi út, a Szél és az Iskola utca, a Gazdasor, a városháza térsége és az ispotály-kápolna előtti körforgalom lámpaoszlopait is muskátliba borították. Hogy nevesítsük is a virágokat, amelyek a városban ránk köszönnek, a posta előtt és a városháza melletti trafiknál például a poncsinrózsák képeznek tarka szőnyeget. Újdonságnak számít a városháza előtt kihelyezett cserepekben a tölcséres jázmin, ami vegyes kiültetésben nagyon jól mutat, a tér hangulatát azonban főleg a színváltó sétányrózsák tömkelege határozza meg. Városszerte viszonylag sok helyen találhatunk nagyvirágú bársonyvirágot, azaz büdöskét, amelyet nem csak látványos virágzata, hanem szívóssága miatt is szeretünk.
A Mély útra jellemző bordó színek a virágágyásokból is visszaköszönnek; ide az utóbbi évek „slágernövénye”, a díszcsalán került, büdöskével és fehér virágú kálával, valamint rézvirággal, azaz legényrózsával bolondítva. Miután a tulipánok kifogytak idei pompájukból, egynyáriak festették meg harsány színeikkel a felújított ispotály-kápolna előtti, kibővített virágágyásokat is. Ezekbe idén borzas kúpvirág és az édesburgonya, azaz batáta „dísznövényesített” változata került.
Tejfalun, a Pomléban, a Németh-boltnál, a temető előtt, az áruháznál és a kórház előtti „vályúban” idén kereklevelű szalmagyopárral, másutt meg bakopával vagy éppen tömpevirággal tálalja az Area a muskátlit. A napokban helyezték ki Tejfalun, Csölösztőn, a szolgáltatások házánál és a rendelőintézet térségében a nyolc virágpiramist, amelyek begóniákkal kápráztatják el a szemünket.

Évelők, minden mennyiségben
Az egynyáriak mellett évelőket is szép számmal találunk a városban. Csölösztőn, a keresztél lévő körforgalom kavicságyását például könnyen gondozható, a napsütést kedvelő, zömében aromás növényekkel ültették tele; ilyen a közepes rezgőfű, a talajtakaró rózsa, a levendula, a cickafark, a kárpáti varjúháj, a ligeti zsálya, a fáklyaliliom és a tűzeső. A gazdasori ovinál, a kiöregedett tuják helyére és a szürke aszfalt egyhangúságát megtörendő, bíbor kasvirág, pompás kúpvirág és vesszős köles került.
A városháza környéki vegyes ágyások mások mellett a levendulának, a kárpáti és dúsvirágú varjúhájnak, a ligeti zsályának, a bíbor kasvirágnak, a színeváltó kutyatejnek, a nősziromnak, a talajtakaró rózsának és a díszfüveknek is köszönhetik szemet gyönyörködtető pompájukat. A park fái alatt japán kövérke borítja a talajt.
A 2018-ban felújított Csölösztői úti körforgalomba az Area munkatársai hagymásokat telepítettek, amelyek már második éve húsvétra hozzák a legszebb formájukat. Egy éve a hagymások fölé évelők kerültek, mégpedig árlevelű lángvirág, varjúháj, talajtakaró rózsa, az orvosi zsálya egy különlegesen mutatós fajtája, bíbor kasvirág, cickafark, évelő sóvirág, olajbóbita és menyecskeszem.
Aztán találunk a városban olyan ágyást is, amelyben az évelők, a hagymások és az egynyáriak vegyes kiültetésével próbálják megidézni a régi vidéki kertek hangulatát. Ilyen a református templom és az óvoda közti terület, amely – ha ki nem „gyúrják” –, jövőre első osztályú méhlegelővé válhat.

Hagymások, másképp
Akik nyitott szemmel járják a várost, biztosan felfigyeltek már arra, hogy évről évre egyre több hagymás dísznövény bújik ki a földből a közterületeken. Nem csak a több fajta tulipánról, nárciszról, szakállas nősziromról, többféle díszhagymáról, prérigyertyáról és korbácsliliomról van szó, a sasszeműek kiszúrhatták a kora tavasszal előbújó téltemetőt is.
Ha a hagymásokról esik szó, nem hagyhatjuk ki a Pipagyújtót sem, melynek területére még 2017-ben nagy mennyiségű hóvirágot, korai sáfrányt és botanikai nárciszt ültettek ki.
Végezetül, de nem utolsó sorban szólnunk kell a Szent István térről, amelyet cserjék és díszfák sokasága tesz árnyasabbá, hangulatosabbá – de ez legyen egy következő eszmefuttatás témája.
Nagyjából ennyi…
Sok ez, vagy kevés? Ítélje meg ki-ki belátása szerint.
Vigyáznunk viszont együtt kell rájuk.

Fotó: Szinghoffer Mátyás

 

 

Megszakítás