Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

A nyár folyamán kiterjedt közműhálózati felújítások zajlanak városszerte

2018. jún. 22

Mivel városunk egyes részeiben aktuálissá vált a közműhálózatok bizonyos részeinek korszerűsítése, cseréje – erre vonatkozóan néhány lakossági indítvány is napvilágot látott –, Somorja vezetése már korábban tárgyalásokat folytatott ezek üzemeltetőivel. Ennek eredményeképp kerül sor a nyár folyamán városunk némely részében a vízvezeték főnyomócsöveinek, illetve a villanyhálózat légvezetékeinek cseréjére.
A légvezetékek földvezetékekre történő, a Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató Rt. (Západoslovenská distribučná a. s.) finanszírozásával megvalósuló munkálatok 2018. június 25-én veszik kezdetüket, és az előzetes ütemterv szerint augusztus végéig tartanak. Ezek során földvezetékekre cserélik a Kovács utca felső részében, a Zsinagóga melletti kis utcában, a Temető, a Szél, a Fazekas és a Fő utca, a Pozsonyi út, valamint a Gazdasor egy-egy szakaszán húzódó légvezetéket. A beruházás természetesen szakaszonként fog megvalósulni; a munkálatokat a Kovács utca környékén kezdik, a Fő utcai hálózat korszerűsítése augusztus elejétől, a Gazdasor pedig augusztus közepétől esedékes.
Mivel a lakóépületek csatlakoztatása és az új villanyszekrények telepítése a lakosság együttműködését feltételezi, a beruházó ígéretet tett arra, hogy a kivitelező személyesen veszi fel a kapcsolatot az érintettekkel. A villanyszekrényeket a vonatkozó előírások értelmében a közterületek felől elérhető, a villanyóra-leolvasók számára könnyen hozzáférhető helyen kell elhelyezni. A beruházó biztosította városunk vezetését afelől, hogy az új bekötések és a villanyórák telepítése semmilyen, a lakosságot érintő többletkiadással nem fog járni. A kivitelező minden egyes leolvasási pont telepítését megelőzően köteles egyeztetni az érintett lakossal.
A Nyugat-szlovákiai Vízművek Rt. (ZSVS a.s.) 2018. július 9-én kezdi meg a vízvezeték elöregedett főnyomócsöveinek cseréjét a Gazdasoron. Mivel a munkálatok a zöldterületek mellett több esetben az úttestre is kiterjednek majd, időnként forgalomkorlátozásokat, útlezárásokat vonhatnak magukkal.
A szóban forgó, több millió értékű beruházások a lakossági szolgáltatások színvonalának növelése érdekében valósulnak meg. A jövőben várhatóan sor kerül a telefonkábelek cseréjére is; a tervek szerint ezeket is a földbe helyezik.
A beruházók és városunk vezetése ezúton is köszöni lakosaink megértését és türelmét.

Illusztrációs felvétel

Megszakítás