Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Autómentes Nap zajlott ma a városközpontban

2019. szept. 20

Az Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozat záróakkordjaként rendezte meg ma a Városi Hivatal közlekedési, közrendi és biztonságügyi osztálya az Autómentes Napot, amelybe több tucat iskolás kapcsolódott be. A városi fenntartású alapiskolák és a Speciális Alapiskola diákjainak elméleti teszteket kellett megoldaniuk, elsősegély-tanfolyamot vettek részt, majd a városközpontban kialakított közlekedési pályán a gyakorlatban is kamatoztathatták a közlekedés biztonsága terén szerzett tudásukat. A rendezvény a Szlovák Vöröskereszt helyi szervezete, valamint a dunaszerdahelyi közlekedés-rendészet közreműködésével valósult meg. A városháza előtt kihelyezett paneleken megtekinthetők voltak azok a gyerekrajzok, amelyek az önkormányzat által meghirdetett, Sétáljunk együtt! elnevezésű pályázatra érkeztek be.
Somorja az ország városai közül elsőként szervezett 2014-ben közlekedésbiztonsági akciót gyerekek számára, és minden évben bekapcsolódik az Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozatba, amelynek célja felhívni a figyelmet arra, hogy a településen belüli közlekedésben a kerékpár vagy a roller észszerűbben használható, mint a gépjárművek, ugyanakkor csökkentik a környezeti terhelést is.
A gyerekrajzok szeptember 27-ig a kultúrház, a városháza és a könyvtár előtt kihelyezett paneleken lesznek megtekinthetők, ugyanakkor szavazni is lehet rájuk Somorja Facebook-oldalán.

Megszakítás