Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Az óvodában tettek látogatást a városi rendőrök

2018. jan. 24

A Vadász utcai óvodába látogattak el ma délelőtt a Somorjai Városi Rendőrség munkatársai, ahol munkájukról tartottak rövid előadást a gyerekeknek. Megjelenésüket élénk érdeklődés kísérte, az ovisok olyan témákról hallhattak, mint a közúti közlekedés biztonsága, a kerékpáros közlekedés kötelező biztonsági elemei, a városi rendőrök munkája, illetve a városi és az állami rendőrök munkája közti különbség. A gyerekek közül többen is jelezték, hogy felnőttként erre a pályára kívánnak lépni.
A legnagyobb érdeklődésre a találkozó azon mozzanata tartott számot, amely során kipróbálhatták a fényvisszaverő és golyóálló mellényeket, sapkákat, gumibotokat, bilincseket és jelzőtárcsákat. Nemkülönben örültek a megelőző tematikájú kifestőknek és feladatlapoknak is.
A látogatás mindenképp tanulságos volt a gyerekek számára, mivel egyrészt képet kaphattak a városi rendőrök munkájáról, másrészt elmélyíthették ismereteiket a közúti közlekedés biztonságáról. Mivel a Somorjai Városi Rendőrség munkatársainak meggyőződése, hogy a felvilágosító-megelőző munka már óvodás korban is a gyerekek javát szolgálja, a jövőben folytatni fogják az együttműködést a helyi óvodákkal.

Forrás és fotó: Somorjai Városi Rendőrség

 

Megszakítás