Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Elrajtolt a környezetvédelmi hét

2018. ápr. 09

A közelgő Föld napja (április 22.) alkalmából a mai nappal a helyi önkormányzat szervezésében a Fő téren elrajtolt az a környezetvédelmi projekt, amely városunk alapiskoláit és óvodásait hivatott megismertetni a hulladékszelektálás módszereivel, fontosságával. A foglalkozások bevezető részében Mgr. Peter Pavelko, az AVE SK odpadové hospodárstvo Kft. kereskedelmi igazgatója tart rövid előadást és filmvetítést a gyerekeknek a városháza üléstermében, majd az elméletben megszerzett tudást a gyakorlatban kamatoztatják; a vetélkedő során ugyanis a különféle alapanyagú, a háztartásban keletkezett hulladékot kell a megfelelő hulladéktároló edényekbe juttatniuk. Ezt követően adhatják le szavazataikat a Víz világnapja alkalmából rendezett képzőművészeti pályázatra beérkezett alkotásokra, amelyek a városháza előtt tekinthetők meg.
A rendezvénysorozat, amely szervesen kapcsolódik a Somorja – a Megelőzés Városa projekthez, a munkahét minden napján folytatódik, és városunk valamennyi kisdiákja és óvodása részt vesz benne. Az értékes, a gyakorlatban hasznosítható tudásanyagon kívül természetesen kisebb ajándékokban is részesülnek. A rendezvény alkalmából bemutatkozott a somorjai környezetvédelmi tematikájú rendezvények új kabalafigurája: Tobi, a hangya.

Megszakítás