Március 20-án, pénteken 17.00 órakor a somorjai kultúrházban jótékonysági koncertet ad a Kicsi Hang együttes Hajónapló című gyermekműsorával. Vendégfellépő: a Csali Gyermek-néptáncegyüttes. A bevételt Kunyik Dóra leukémiás kislány gyógykezelésére és a felépüléséhez elengedhetetlenül szükséges steril körülmények kialakítására fordítják. Dórika több mint egy éve küzd leukémiával, túl van a vénás kemoterápiás kezelésen, jelenleg kemoterápiás utókezelés kap. A gyógykezelések, a vizsgálatokkal járó folytonos utazás, az alternatív gyógymódok, vitaminkészítmények, speciális étrend biztosítása óriási anyagi terhet ró a családra. Ezeken felül még szükségessé vált otthonukban egy steril szoba kialakítása, hogy a környezeti fertőzés esélyét minimálisra csökkentsék. Ez egy immungyenge gyermek esetében életmentő lehet! A koncert ingyenes, pénzadományaikat a helyszínen fogadják. Aki nem tud részt venni a koncerten, felajánlását bankszámlaszámon is megteheti: 2616983673/1100 Tatra Banka, Sylvia Kunyiková Minden segítséget előre köszönnek a szervezők.

Szőttes Somorján! Műsoron a “Három a..” Fellép még a Kis- és Nagy Csali, közreműködik Korpás Éva, kísér a Szőttes zenekara. Az előadás időpontja: 2015.május 3. – 19:00 Jegyek: 5 € / 3€ (felnőtt/diákok és gyermekek), elővétel a VMK pénztárában munkanapokon 16:00-tól 19:00-ig és a helyszínen az előadás előtt. Tel.: +421 (0)6 50409566 vagy +421 (0)31 562 2241 E-mail: msks@mskssamorin.sk

Az STK Somorja tisztelettel meghív minden focirajongót egy baráti beszélgetésre Csontó Károllyal, aki a legmagasabban jegyzett menedzserek közé tartozik, a Stars and Friends Szlovákia társtulajdonosa. Képviseli például Martin Škrtelt és Petr  Čechet. Hely: somorjai városi művelődési központ bábterme Időpont: péntek, 2015 május 29, 16.45 ó A témákból: – hogyan válhat valaki világszintű focistává – a legjobb bajnokságok kulisszatitkai – van egyenes telefonszáma Benítezre vagy Mourinhora? – hogyan valósul meg egy focista klubváltása A belépés díjtalan

Augusztus 15., 19.00  – VMK – A DunArt.com Művésztelep programja: Esse Bánki Ákos (HU), Majoros Áron (HU), Németh Marcell (HU), Rajcsók Attila (HU) önálló kiállítása a Városi Művelődési Központ Tallós Prohászka István Kiállítótermében. Megnyitja: Tolnay Imre (HU) grafikusművész A kiállítás augusztus 31-ig látható.