Évértékelőt tartottak az önkéntes tűzoltók
Január 25-én tartotta meg az elmúlt évi tevékenységét értékelő évzáró taggyűlését az önkéntes tűzoltó testület.
A szertár nagyterme előtt a testület hölgy tagjai várták az évzáróra érkezőket, és mindenkinek átadták a somorjai önkéntes tűzoltóság százötven éves történetét feldolgozó könyvet. Az ülés kezdetéig a testület Tibor Mrázik vezette, szintén 150 éve alakult fúvószenekara, és a Bazsó Horváth Zsuzsa által vezényelt ifjúsági fúvószenekar szórakoztatta a vendégeket.
Az elmúlt év eseményeit Kocsis Sándor, a szervezet elnöke foglalta össze. Elmondta, hogy a több mint száz aktív tagot számláló testület hét fővel bővült, a vonuló, azaz bevetésekre alkalmas állomány tagjai közül pedig többen többféle szakképesítést szereztek, képesek szakszerűen használni a bevetéseknél a technikai segítőeszközöket. Az országosan A kategóriába sorolt önkéntes testületnek a jogszabályoknak megfelelően árvíz- és gázvédelmi, valamint kommunikációs tűzoltó- és mentőszolgálata is van. Az elnök konstatálta, hogy bármikor gyorsan és szakszerűen képesek segíteni a hivatásos tűzoltók munkáját a bajbajutottak mentésénél.
A beszámolóból azt is megtudhatta a hallgatóság, hogy a több mint 400 riasztást követően tavaly 48 esetben volt szükség kivonulásra, számtalan esetben tűzesetekhez és műszaki mentéshez kérték a segítségüket. Városi rendezvényeknél, de máshol is elláttak szolgálatot, néha többnapos rendezvényeken is. A tűzmegelőzési intézkedések hatékonyságát is sikerült fokozni, hiszen tavaly ellenőrizték és felmérték a város területén levő tűzvédelmi kutak minőségét. A tevékenységről szóló beszámoló része volt a megalapításának 150. évfordulóját idén ünneplő zenekar munkájáról szóló összefoglaló, valamint a hagyományőrző és értékmentő osztag működéséről szóló tájékoztató is. A pénztári és ellenőrző bizottsági jelentést Szitás Angelika és J. Jankó Erzsébet terjesztették elő. A rövid vitát és a baráti testületek köszöntőit követően Laczó István testületi titkár ismertette a 2025-ös év fő feladatait és az értékelő taggyűlés határozatát. A vitát megelőzően került sor a rangemelésekre, a kitüntetésekre és az elismerő oklevelek átadására. A város önkéntes tűzoltóinak munkáját, a testület társadalmi és kulturális tevékenységét a város nevében Veres Gábor alpolgármester köszönte meg. Az ülésen tiszteletüket tették a magyarországi Bősárkány és a csehországi Uhersky Brod önkéntes tűzoltóinak tisztségviselői, Tejfalu, és a környező települések tűzoltóságának küldöttsége, továbbá Kovács Béla, az Országos Önkéntes Tűzoltóság járási parancsnoka, Blahó Gábor, az önkéntesek járási bizottságának küldötte, és Fehér Ferenc, az Országos Tűzoltó- és Mentőszolgálat járási igazgatója.
A jubileum alkalmából megjelent emlékalbumban Csiba László, Presinszky Lajos és Takács Sándor írásai olvashatók, a kötetet Nagy Izsóf Lucia szerkesztette, és a helyi a Wanted Design kiadó gondozásában jelent meg. Németh Árpád, a kiadó vezetője és Nagy Izsóf Lucia együttműködésében, Juhász Tibor képzőművész rajzaival Somorjai Hamutiprók címmel foglalkoztató füzet jelent meg tavaly a tűzoltószervezet és Nagyszombat Megye Önkormányzatának támogatásával.
Az utánpótlás miatt sem kell aggódni, mert Profi Team néven diáktűzoltó csapata is van a testületnek. Az önkéntes tűzoltók reményüket fejezték ki az ülésen, hogy minél kevesebb olyan eset fog történni a városban, amikor az ő segítségükre szorulnak a város lakosai. (s)
Az írás a Somorja és Vidéke februári kiadásában jelent meg.