Ismét rongálás történt, valakinek útban lehettek a táblák
Január második felében számoltunk be arról, hogy ismeretlenek önkényesen kicseréltek a Lovagló utcában két közlekedési táblát. Ezzel nemcsak a közlekedés biztonságát veszélyeztették, hanem közhasznú berendezéseket rongáltak meg. Az ügyben a városi hivatal a rendőrséghez fordult.
A napokban újabb eset történt, ezúttal a Négyeseki kerékpárút mentén. A DunaVit polgári társulás 2023-ban állított fel itt, a tanösvény mellett néhány táblát azzal a céllal, hogy a környezettudatos viselkedés fontosságára felhívja a figyelmet. Különlegességüket az adta, hogy Juhász Tibor grafikus egyedi illusztrációi díszítették. Sajnálatos módon már decemberben eltűnt két tábla, most pedig újabb rongálás történt: február elsejéről másodikára valaki eltávolította az üresen maradt táblák állványait, majd a fák alá, az árokba dobta őket. A módszeresség arra utal, hogy nem egyszerű vandalizmusról van szó, hanem egyazon személy által elkövetett tudatos károkozásról.
Az ügyben Tóth László, a DunaVit elnöke feljelentést tett, mivel ez a volumenű rongálás a keletkezett kár mértéke alapján már bűncselekménynek minősül. Reméljük, a hatóságok mielőbb megtalálják a tettest, hiszen ezek a táblák nemcsak tájékoztató szerepet töltöttek be, hanem közösségi értéket is képviseltek.