Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Kajak – kenu karácsony. Vízben is…😊

2018. dec. 24

Folytatódott a hagyomány. December 24-e a somorjai kajak – kenu klub versenyzőinek, edzőinek, támogatóinak ismét a csölösztői csónakházban kezdődött.

Egész éjjel szakadt az eső, de ennek ellenére a leghűségesebbek részt vettek a karácsonyi evezésen. Ugyan hajóba nem ült bele, de jelen volt Linka Tibor olimpionikunk is. Pozsonyból eljött Edo Strýček is, aki reggel autóbusszal érkezett városunkba, hogy az év legszebb napján is együtt lehessen a csapattársaival. ,,Sajnos, megsérültem a csorbatói edzőtáborban, ezért ma nem evezhetek,“ mondta Vass Géza edző. Ezután egy ,,érdekes“ mosoly következett.

,,Örülök, hogy ismét találkoztunk,“ mondta a karácsonyi evezés főszervezője Jakubík Gábor. Amikor a kenusok és a kajakosok már a vízen voltak, megjelent Géza. Fürdőruhában és beugrott a vízbe. ,,A csapat tagja vagyok! Legalább így voltam a remek akció aktív részese,“ jegyezte meg az edzőnk.

A hideg senkit sem zavart, mivel Libai Zsolt és Zalka Csaba szülei nagy szakértelemmel törődtek a folyadékbevitelről… 😊

Megszakítás