Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Ma van a Víz Világnapja – rendezvények zajlanak városunkban is

2018. márc. 22

A Víz Világnapja alkalmából rendezvények zajlanak városunkban is. A Nyugat-Szlovákiai Vízművek Zrt. – Západoslovenská vodárenská spoločnosť, a. s., Nitra dunaszerdahelyi üzemegységének munkatársai már a reggeliórákban birtokukba vették a Fő teret, ahol a cég által alkalmazott technológiák és berendezések tekinthetők meg. A gyerekek legnagyobb örömére, ezek némelyikét ki is lehet próbálni. A városi hivatallal szemben felállított standon a vállalat laboratóriumainak munkatársai ingyenesen végzik a helyi kutakból vételezett vízminták informatív jellegű elemzését, ami a víz keménységének és a nitrátok jelenlétének kimutatására irányul.
Sebő László mérnök, a vízművek dunaszerdahelyi egységének igazgatója elmondta: a vállalat számára fontos, hogy a víz és a források védelmének fontosságára figyelmeztesse a közvéleményt.
„Az egyik legfontosabb éltető elemről van szó – mondta –, így nem mindegy, hogyan viszonyulunk hozzá. A rendezvénnyel, amelyet rendszeresen megtartunk járásunk városaiban, igyekszünk valamennyi korosztályt megszólítani. Az iskoláskorúak számára rajzversenyt is hirdettünk, amelyre mintegy száz pályamű érkezett be. Kiértékelés holnap zajlik a Művészeti Alapiskolában.”
Március 22-ét az ENSZ 1992-ben Rio de Janeiroban zajlott környezetvédelmi konferenciája, az UNCED nyilvánította a Víz Világnapjává, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.

 

Megszakítás