Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Találkozó az R7-esről, alvállalkozók jelentkezését várják

2016. dec. 15

A somorjai városháza tanácstermében informális találkozó zajlott az R7-es autópálya megvalósításának ügyében. A találkozóra meghívást kaptak a környékbeli községek polgármesterei és munkatársai, akik közül Somorján kívül mindössze Úszor, Egyházgelle és Bacsfa képviseltette magát. Jelen voltak az építkezést és a komunikációt koordináló menedzserek, a kivitelező konzorcium képviselője és az közlekedési minisztérium egyik munkatársa.

A találkozón elhangzott, hogy az R7-es autópálya 32 kilométeres szakasza Pozsony és Egyházgelle között a tervek szerint 4 év alatt fog elkészülni. A kivitelezés koncessziós szerződés alapján fog megvalósulni. A kivitelező vállalat egy konzorcium lesz, amelynek éllén a spanyol Cintra áll, további partnerei az osztrák Porr Bau és az ausztrál Macquarie Capital.

A munkálatok már megkezdődtek: kitűzések, régészeti ásatások, fakivágások. Az igazi munkálatok nehéz gépek felvonultatásával pedig január, február tájékán fognak megkezdődni. Ami a helyiek szempontjából igazán fontos, hogy a fővállakozónak a várakozások szerint nagyjából 150 alvállalkozóra lesz szüksége. A munkálatok során számítanak a helyi vállalatok segítségére és kapacitására. Minél több helybeli céget szeretnének bevonni a munkába, ezért azok a vállalatok és vállalkozók, amelyek szeretnének bekapcsolódni az autópálya megvalósításába, a következő internetes oldalon találhatnak bővebb információt: http://eepurl.com/cpRnr5

Szabad munkahelyek után pedig itt lehet kutatni: http://eepurl.com/crveKj

Bár az oldal angol nyelvű, nem kell megijedni, a komunikációs menedzser szerint bizonyos területeken minimális angol nyelvtudás is elégséges.

Download (PDF, Ismeretlen)

 

Megszakítás