Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Ülésezett a képviselőtestület – már ismert a városi díjazottak névsora

2018. ápr. 12

Tegnap, 2018. április 11-én, 15:30 órától zajlott városunk képviselőtestületének idei második, soros ülése a helyi tűzoltóállomás üléstermében.
A plénum elé 23 napirendi pont került, egyebek mellett a 2017. évi zárójelentés és a város, valamint az általa alapított költségvetési szervezetek könyvelési mérlegéről és zárszámadásáról, a város főellenőrének ezek kapcsán tett állásfoglalása, illetve a városi tulajdonú ingatlanok bérbeadására vagy értékesítésére, valamint a Szlovák Földalap (Slovenský pozemkový fond) kezelésében lévő ingatlanok megvásárlására vonatkozó határozati javaslatok. Ugyanakkor elfogadásra került a 2/2018 sz. általánosan kötelező érvényű rendelet, amely az üzletek és szolgáltató egységek nyitvatartási és üzemidejét szabályozza, valamint a 2018-as évi kulturális, sport- és ifjúsági, illetve oktatási támogatások megítélésére vonatkozó javaslat is.
A képviselőtestület által elfogadott határozat alapján idén a következő személyek, hozzátartozóik, illetve egyesületek vehetik át a város díjait:
Pro Urbe-díj – Ozogány Ernő in memoriam, Végh László és a Csali Néptáncegyüttes
a Polgármester Díja – Eva Jandačková, Nagy Péter
Pro Cultura-díj – Judita Kaššovicová, Juraj Turtev
Pro Humana-díj – Fürdős József
Pro Honoris-díj – Diósi Albert
Pro Civis-díj – Id. Ürge Károly, Miklós István, in memoriam
Pro Futura-díj – Kissné Kulacs Gertrúd.
A felsorolt díjak átadására 2018. április 22-én, 16:00 órakor kerül sor a városi képviselőtestület ünnepi ülésén a Városi Művelődési Központban.