Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Városunk is csatlakozik az Európai Mobilitás Hetéhez

2017. szept. 19

Az Autómentes Nap elnevezésű nemzetközi kezdeményezés 2000-ben látott napvilágot; sikerét követően 2002-től, minden év szeptember 16-a és 22-e között rendszeresen megrendezik az Európai Mobilitás Hetét. A rendezvénysorozat küldetése az életkörnyezet védelme mellett az, hogy teret biztosítson a fenntartható városi közlekedés problémáinak megvitatására, alternatív módszerek kipróbálására, tesztelésére.
A rendezvénysorozathoz városunk a 2017. szeptember 21-ére, csütörtökre meghirdetett Mobilitás Napjával csatlakozik, amely 9:00 órától 12:00 óráig zajlik majd. Az említett napon az önkormányzat a három városi fenntartású alapiskola és a speciális alapiskola növendékei részvételével oktató-nevelő jellegű vetélkedőt szervez, amelynek célja a gyerekek közúti közlekedéssel kapcsolatos ismereteinek elmélyítése, illetve tesztelése. Mivel a bringázó, rollerező gyerekek maguk is aktív részesei a közúti forgalomnak, ilyen irányú felvilágosításuk, képzésük a megelőzés szempontjából is fontos. Ebben a dunaszerdahelyi Járási Közlekedésrendészet és a Szlovák Vöröskereszt helyi szervezetének egyik munkatársa lesz az önkormányzat segítségére. A gyerekek játékos tesztelésen vesznek részt, amelyhez a pályát a belváros fogja szolgáltatni (a park és a Fő utca sétány része). A rendezvény idején, 9:00 és 11:30 között a Gazdasor park előtti részén, nagyjából 100 méteres szakaszon részleges útlezárással kell számolni; itt a gépjárművek csak egy sávban közlekedhetnek majd. Az út részleges lezárásának és a forgalom lelassításának legfőbb célja az, hogy ezen a napon a sofőrök figyelmét is felhívjuk az Európai Mobilitás Hetének fő üzenetére; arra, hogy városaink, településeink egyre nehezebben élhetők a gépkocsik állandó jelenléte és a forgalom robbanásszerű növekedése miatt, ezért ajánlatosabb lenne „átnyergelni” kerékpárra, rollerre, illetve további alternatívaként a tömegközlekedés és a gépkocsik észszerűbb kihasználása kínálkozik. A rendezvény helyszínén elhaladó gépjárművezetők a város munkatársaitól cukorkát és információs anyagokat kapnak.

Az Európai Mobilitás Hetének hivatalos promóciós videója ide kattintva érhető el.

Forrás: eurotm2017.eurotm.sk

Megszakítás