Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

A Csali tagjai köszönik, jól vannak Tajvanon

2017. júl. 12

„Nagyszerűen érezzük magunkat továbbra is – írja Tajvanról Nagy Myrtil, a Csali Gyermek Néptáncegyüttes vezetője, amely a Páva Magyar Nemzeti Gyermek Néptánc- és Zenei Együttes tagjaként vesz részt a Yilan International Children’s Folklore Festival elnevezésű nemzetközi gyermek folklórfesztiválon. – Kezdünk fáradni és nagyon hiányzik már a hazai étel. Tegnap egy parkot látogattunk meg, ma pedig egy őslakosok lakta faluban láttak vendégül bennünket; sok érdekes programot készítettek számunkra a helyiek.”
Megtudtuk azt is, hogy az együttes tegnap nem lépett fel, ma és holnap viszont még vannak fellépéseik, majd pénteken Tajpej érintésével indulnak haza. A somorjai gyerekek jól viselik a rendkívüli, 38 °C-os meleget és a magas páratartalmat. A csoport vezetője szerint „folyamatosan jókedvűek, helyesek, semmi gond nincs velük”.

Fotó: Nagy Myrtil

 

Megszakítás