Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Bennünk van a kutyavér – Szarka Gyula nagysikerű koncertje

03. okt 2019.

Szarka Gyula, a Kossuth-díjas énekes, gitáros és zeneszerző vezette trió Bennünk van a kutyavér címmel tízállomásos felvidéki turnéra indult szeptember végén. Ennek kilencedik állomása október 2-án Somorján volt. A gimnázium aulájában megtartott koncerten a Duna, a Szél, az Iskola és a Mária utcai óvodák magyar tanítási nyelvű csoportjai, illetve a Corvin Mátyás és a Tejfalusi Alapiskola 1-4. évfolyamos kidiákjai vettek részt. A közel 360 gyermek körében az előadás nagy sikert aratott, lelkesen énekelték együtt a zenészekkel az ismert dalokat. A koncert a Cseperedő program koordinálásával, a Magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával valósult meg. Külön köszönet a Madách Imre Gimnázium és a M. R. Štefánik Gimnázium vezetésének a helyszínért és a szervezésben nyújtott segítségért.
Szeptembertől a Cseperedő Program gazdag programkínálattal jelentkezik országszerte. Somorján Zacharov Erika vezetésével a legkisebbek (3 éves korig) és szüleik részére folytatódtak a Ringató foglalkozások, a Baba színház, valamint a Szülők Iskolája előadássorozat is. A szóban forgó foglalkozások, előadások ingyenesek. Emellett számos kulturális rendezvény, színielőadás, koncert valósul meg a Cseperedő Programnak köszönhetően.
Zacharov Erika