Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Családi ünnep a Pomléban

2017. máj. 18

A Libertate polgári társulás szervezésében került sor szombaton Somorján – a korábban a rossz idő miatt elhalasztott – családi napra. A nagyszerű program, a sugárzó gyermekarcok, az önfeledten szórakozó emberek sokasága mutatta: megérte.
Másodjára az időjárás is kegyeibe fogadta a szervezőket és a résztvevőket. A csallóközi kisvárosban a Pomlé hűsítői fái között délelőtt tíztől este hatig váltották egymást a vonzó programok, amelyek szereplőit a műsorvezető, Bokros Krisztina konferálta fel. A Vermes törzs lovasíjászainak parázs bemutatója rögtön magasra tette a mércét a többi fellépő előtt, akik viszont állták a sarat. A Vásári Komédiások Bábtársulata, Cseh Tamás és zenekarának „Jó ebédhez szól a nóta” c. műsora, majd ahogy Gál Tamás színművész lebilincselően bemutatta Arany János Nagyidai cigányok művét, mind nagy sikert aratott. Noha olyan „zenei nagyágyúk” is színpadra léptek, mint a Kossuth-díjas Szarka-fivérek alkotta Ghymes együttes és a Kormorán együttes, valamint a magyar rockoperák felvidéki sztárja, Vadkerti Imre, a hazaiak számára a legvonzóbb mégis a két Csali (Pici és Kicsi) fellépése volt. Nem csoda, hiszen a magyar közmédiában óriási sikernek örvendő Fölszállott a páva c. vetélkedőben győztes Csalinak köszönhetően vált ismertté Somorja neve szerte a Kárpát-medencében.
Nem csak a színpadon zajlott az élet, nagy érdeklődés övezte a gyerek tűzoltók gyakorlatát, a vetélkedőket, a különböző kísérő rendezvényeket is. A szervezők azokra is gondoltak, akik nem gépkocsival érkeztek: kisvasút közlekedett a városközpont és a Pomlé között.
A somorjai családi nap résztvevői a rendező polgári társulás további aktivitásaival is megismerkedhettek, mint például a Szempont c. újsággal, vagy a Háztáji.sk és Szolgáltatás.sk honlapokkal, melyek a felvidéki magyar vállalkozások és kistermelők érvényesülését segítik.
Ilyen volt tehát a somorjai családi nap. A sikeres programsorozat hamarosan folytatódik, május 20-án a Libertate Kisgéres és Almágy településeken is családi napot tart.

A Libertate PT sajtóhíre
Fotó: Libertate PT

 

 

Megszakítás