Mesto Šamorín - Somorja Város

Fakivágás a stadion mögött – túl az első körön

06. feb 2019.

A közösségi média gyorsan felkapta a hírt, hogy a Pomlé területén 148 fa kerül kivágásra. A téma nagy port kavart, az egyik civil szervezet például máris tiltakozásra szólított fel – bár a szóban forgó szélfogó eredetileg nem tartozott a Pomlé parkerdőhöz, hanem utólag telepítették, és sem érvek, sem ellenérvek nem hangzottak még el a témában.
A somorjai Városi Hivatal hivatalos internetes hirdetőtáblájára 2019. január 21-én került fel az a fakivágási engedélyezési eljárás megkezdéséről szóló hivatalos közlemény, amely tudtunkra adja, hogy az FC ŠTK 1914 Šamorín Rt. műfüves futballpálya építése okán 148 fa kivágását kérelmezi. Lakosaink, a civil szervezetek, valamint a hivatalos szervek máig, azaz 2019. február 6-áig jelezhették, ha az eljárás résztvevői óhajtanak lenni. Szándékát több természetes és jogi személyek jelezte.
A Városi Hivatal képviselőinek és az eljárás résztvevőinek az STK Somorja területén zajlott mai, első hivatalos találkozóján a futballklub vezetése ismertette álláspontját – nevezetesen azt, hogy a műfüves pálya megépítését a megfelelő téli edzési feltételek biztosítása indokolja. A Szlovák Futballszövetség még három évvel ezelőtt mintegy 100 ezer eurót különített el erre a projektre, ám a klubvezetés fáradozásai – hogy a pálya a város más részében, esetleg az x-bionic® sphere területén épüljön meg – sorra kudarcba fulladtak. A somorjai futballistáknak – köztük kétszáz ifi- és gyermeksportolónak – így nem marad más választásuk, mint hogy az ősztől tavaszig terjedő időszakban más településeken, például Dénesden vagy Szencen eddzenek.
Az eljárás résztvevői leginkább azt nehezményezték, hogy már a fakivágási engedélyezési eljárás lefolytatását megelőzően sor került az építkezési engedély kiadására. Mint megtudtuk, ezt a támogatás odaítélése indokolta; a beruházó, a Szlovák Futballszövetség feltételként szabta meg az engedély meglétét. A civil szervezetek és az állami természetvédelmi szervek képviselői nehezményezték azt is, hogy a kivágott fák helyett a tervekben kevesebb fa kiültetése szerepel – 148 fa helyett mindössze 56. Ezt a mennyiséget javasolták 300-ra növelni, amiben előzetes megegyezés is született. Az Állami Természetvédelmi Hivatal pozsonyi részlegének munkatársa a találkozót követően úgy fogalmazott: az álláspontok határozottan közeledtek egymáshoz, míg a Duna-menti természetvédelmi társulás, az OZ Ochrana prírody Podunajska képviselője elmondta: ha teljesülnek a jegyzőkönyvben foglalt feltételek, nem látják akadályát a tervezet megvalósításának.
Természetesen sor került terepszemlére is, amely alatt ez esetben az úgynevezett régi futballpálya mögött húzódó, 8-10 méter széles, főleg akácfákból álló szélfogót kell érteni. Az ügyben érintettek szerint környezetvédelmi és közösségi hatása kiváltható egy nagyobb kiterjedésű, fás-füves terület telepítésével a szomszédos, szintén a város tulajdonában lévő zöld mezőn, amely idővel pihenőparkként is szolgálna.

Képmellékletünkben az eljárás tárgyát képező szélfogót sárga színnel jelöltük meg a térképen.
A témával a Somorja és Vidéke márciusi számában bővebben foglalkozunk.