lavicky

A közösség erejét és tekintélyét azok határozzák meg, akik áldozatot hoznak érte: lemondanak a maguk hasznáról a többiek javára, közben pedig értéket és hagyományt teremtenek. Somorja e tekintetben gazdag örökséggel bír. A CZ. Slovakia és a Somorjáért Polgári Társulás a város életét meghatározó somorjai személyiségek emlékét akarja méltó módon megőrizni a Pomléi úton felállítandó “Nagyjaink padjai” által. Városunk társadalma az elmúlt évtizedekben kicserélődött, átalakult. Tudatában vagyunk, hogy napjaink nemzedéke számára nem sokat jelentenek a nevek, amelyeket egy-egy pad őriz majd a járda mentén. Kevesen emlékeznek rájuk. Célunk, hogy az élők emlékezetében tartsuk az Ő egyéniségüket és hagyatékukat, valamint a felnövekvő generáció megtanulja, hogy a XX. században kik voltak a somorjaiak neves elődei. Tudjuk, hogy az általunk megörökítendő 21 névnél többen vannak, akik teljesítményükkel megérdemlik az utódok tiszteletét. Hisszük, hogy kezdeményezésünk az első lépés a történelmi emlékezés útján, amit sok másik követ majd, és ennek következtében méltó utódai lehetünk azoknak, akik Somorja városnak nevet szereztek és rangot adtak.

Klimits Lajos, költő
(1884 – 1951)
A felvidéki magyar irodalomi és kultúrális élet elismert személyisége. Méltatlanul elfeledett művei és szellemi hagyatéka része a magyar irodalmi örökségnek, amire lehet büszke az utókor. Somorján született, édesapja csizmadia mester volt. Alapfokú műveltségét szülővárosában szerezte, ezt követően a Pozsonyi Kereskedelmi Akadémia diákjaként tanult, majd a pozsonyi városházán lett köztisztviselő. Egyetemi diplomát a Pozsonyi Erzsébet Tudományegyetemen szerzett, majd Pécsett a jog- és államtudományok doktorává avatták. Első verseit a csallóközi lapok közölték, később népszerű szerző lett, és költeményeit a Prágai Magyar Hírlap, a Híradó és az Esti Újság, a Nap, a Magyar Hírlap és a Somorja és Vidéke hasábjain publikálta. Kötetei: Rohan az élet (Prochászka István rajzaival), Kacagj Bajazzo, Hozsánna néked.

Khin Antal, tanár, néprajzkutató, történész, a Csallóközi Múzeum alapítója
(1884 – 1973)
Csallóköz szerelmese, akit kora gyerekkorától rabul ejtett a Duna menti kultúra gazdagsága. Elkötelezettségének bizonyítékaként létrehozta a Csallóközi Múzeumot, ami mai napig hűen őrzi szülőföldünk történelmi értékeit és kultúrális hagyatékát. Vajkán született, az alapfokú iskolát Somorján végezte. Modorban a Tnaítóképző Intézet diákjaként végzett, majd a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem kapott tanári oklevelet. Feldolgozta a csallóközi nomád pásztorkodás, a dunai halászat, a somorjai céhek és a somorjai népszokások hagyatékát. Neki köszönhető, hogy hiteles leiratok állnak a rendelkezésünkre ugyanúgy a farsangi dőrejárásról, mint a Somorján és a Csallóközben egykor létszükségletet jelentő halászati szokásokról. Számtalan publikációt hagyott ránk, valamint gyakran szerepelt szakértőként a pozsonyi rádió magyar adásában.

Tallós Prohászka István, festő, illusztrátor
(1896 – 1974)
Nemzetközi tekintélyű felvidéki magyar festő, illusztrátor. Somorja méltán híres személyisége, akinek műveiben életre kel a csallóközi “Tündérsziget” mondavilága. Rajzaiban és festményeiben a magyarság sorsára összpontosított, és Csallóköz népi hiedelmei közül számos feldolgozás fűződik a nevéhez. Somorján született. Már kora gyerekkorában kitűnt kortársai közül rajzkészségével. Az alapfokú iskola elvégzése után telekkönyvi írnok lett Malackán. 1920 és 1924 között a budapesti
Iparművészeti Iskolában végezte tanulmányait, ahol tanárai Sándor Béla és Haranghy Jenő voltak. Eközben több hónapig tanult Berlinben is. Első saját kiállítását szülővárosában, Somorján található műtermében rendezte 1925-ben feleségével, Lauer Mária iparművésszel együtt. 1947-ben kiköltözött Magyarországra, ahol Mosonmagyaróváron folytatta festőművészi munkásságát. Legismertebb festményei: a Földéhség, a Dudás, a Krumpliszedők, a Rokkant család a Földnyúzó, a Kocsik, a Boszorkányság, valamint Somorja a ködben, az Oszló köd, a Csendélet ködben, és a Jéghodrás, ami a prágai Moderní Galérie-ben található.

Csiba Lajos, ornitológus, néprajzkutató
(1901 – 1966)
A csallóközi és a felső-szigetközi madárpopuláció lelkes kutatója, munkássága által 141 őshonos madárfaj élettanát mutatta be. Valamint a népi hagyományok krónikása, aki nagy szorgalommal dolgozta fel babonáink, meséink, adomáink, népszokásaink, szólásmondásaink hatását és történelmi gyökereit. A somorjai gazdaregulák gyűjtésével is foglalkozott. Tejfalusi birtokos család sarjaként született. A polgári iskolát Somorján, a Mezőgazdasági Akadémiát Magyaróvárott végezte. Negyvenöt éven keresztül madártani – ornitológiai megfigyeléseket végzett Tejfalu majd Tejfalusziget, Dunakiliti és Rajka kornyékén. Gyűjteményét jelenleg a budapesti Madártani Intézet őrzi. Méltán híres naplója – A Csallóközi Vadásznapló -, egy finom lelkű ember írása, amely máig képes lázba hozni a természet szerelmeseit.

Kunszt Károly, tanár, preparátor, ornitológus
(1859 – 1938)
Az ornitológia tudományának Európa szerte elismert kutatója, szenvedélyes vadász és gyűjtő. Amikor 1893-ban megalakul a Magyar Ornitológiai Központ, somorjai tudósként Kunszt Károly is ott szerepel az elsők között a maroknyi ornitológusok táborában. Megfigyelésekben kifejtett buzgóságáért és pontosságáért, részint a tudományos téren kifejtett derekas irodalmi munkásságáért 1896. március 21-én dr. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi m.k. miniszter Kunszt Károlyt a Magyar Ornitológiai Központ levelező tagjává nevezte ki. Kunszt Károly ekkor már gazdag preparátori múltra tekintett vissza, munkáit jeles nemzetközi intézmények mellett a Szlovák Nemzeti Múzeum is őrzik. Mindemellett sokoldalú tanítói és kántori munkát végzett a somorjai evangélikus hitvallású elemi iskolában. Somorja város kulturális életét színdarabok betanításával és dalárda szervezésével gazdagította.

Pokstaller László, tanár, karnagy
(1934 – 2000)
A somorjai zenei és kulturális élet meghatározó személyisége. Iskoláit Somorján végezte, majd egészségügyi szakközépiskolában fogtechnikusi végzettséget szerzett. Zenei tanulmányait 1962 és 1968 között a Pozsonyi Konzervatóriumban végezte trombita szakon. 1968-tól 1993-ig óraadó tanárként tanított a somorjai Művészeti Alapiskolában. 1952-től kezdődően 10 éven át vezette a Városi Tűzoltószervezet Fúvószenekarát és más félhivatásos zenekarokat. 1972-től a Híd Vegyes Kar karnagya volt. A megalakulásának 40. évfordulóját ünneplő kórus kiadványában a következőképpen emlékezik meg egykori karnagyáról: „Pokstaller Lászlónak múlhatatlan érdemei vannak a Híd Vegyes Kar kiművelésében, és sikeres énekkarrá fejlesztésében. Szakmai felkészültsége, türelme, kitartása segítette őt a nehéz munkában. A dalolgató műkedvelőket tudatos, egyre képzettebb éneklésre nevelte.“

Ürge Mária, tanító, népművelő
(1952 – 1991)
A Csalló Népművészeti Együttes zenekarának alapító tagja és szervezője, a Híd Vegyeskar vezetője és a Csali gyermektánc-együttes irányítója. Elévülhetetlen érdemei vannak Somorja város népművészetének megőrzésében és fejlesztésében. A Csemadok somorjai vezetőségének és a Csemadok Központi Bizottsága Néprajzi Társaságának a tagja. Az alapiskolát és gimnáziumot Somorján végezte, majd Nyitrán szerzett pedagógiai oklevelet. A nagylégi alapiskola tanítója volt egészen korai haláláig. Eredményes néprajzi és népzenei gyűjtést végzett Csallóközben, Erdélyben, Gömörben, valamint leginkább a Zobor vidékén. Számos zenei neveléssel foglalkozó tankönyv társszerzője. Ürge Mária – Hugi szüleitől örökölt lelkesedésével végezte áldozatos munkáját Somorja város hagyományainak megőrzéséért és fejlesztéséért.

Helena Hudeková, zenetanár, iskolaigazgató
(1931 – 2010)
Somorja város 1959-ben megnyílt zeneiskolájának igazgatónője, akinek elévülhetetlen érdemei vannak az intézmény létrehozásában. 1958-ban került Somorjára, ahol felmérve a szülők igényét, elkezdte a zenei oktatás szervezését. Az oktatást 70 diákkal kezdték. 1960-ban a Fő utcán lévő épület nyújtotta lehetőségek révén az iskola további hangszerekkel gazdagodott, valamint képzőművészeti tagozaton is képzéseket indított. Kitartásának köszönhetően 1984-ben megépült a kifejezetten művészeti oktatást szolgáló teljes művészeti alapiskola Somorján, ami máig az első és az egyetlen Szlovákiában. Ennek köszönhetően tánctagozat is szerveződött az intézményben. A város hírnevét sokoldalú nemzetközi kapcsolatok építésével is öregbítette, aminek köszönhetően máig magas színvonalú zenei élet van Somorján.

Skriba Pál, festőművész
(1932 – 2004)
A Somorja környéki tájképfestés kimagasló egyénisége. Leggyakoribb témái az Öreg-Duna és ágai, Csölösztő apró házai, a régi vízimalom maradványai, Körtvélyes és környéke, az egykori hajóállomás, a bendai Duna-ág lettek. Művészi érzéke, kézügyessége már 8-9 éves korában megmutatkozott. A polgári iskola befejezése után Pozsonyban tanult az akkor megnyílt Magyar Pedagógiai Gimnáziumba. 1953-ban Komáromban érettségizett, majd 1959-ben a Pozsonyi Pedagógiai Főiskolán szerzett tanári oklevelet. 1959-től a Somorjai Magyar Tannyelvű Gimnázium, majd a Somorjai Németh-Samorínszky István Művészeti Alapiskola tanára. Pedagógiai pályája alatt érdeklődése a festészet irányába fordult. Példaképének Tallós Prohászka Istvánt tekintette. 2003-ban Somorja városa életmű-kiállítással ismerte el képzőművészeti érdemeit, amelynek köszönhetően sok somorjai háztartás őrzi a festő keze munkáját.

Ábrahám Jákob Koppel Singer
(1888 – 1944)
A Somorjai Zsidó Hitközség vértanúhalált szenvedett utolsó rabbija. Ároni családban született Pozsonyban. Ábrahám Jákob a hires pozsonyi jesiván (rabbi egyetem) tanult. Az egyetemet 1913–ban fejezte be. Bizonyos ideig az Ros ha jesiva- iskola vezetője is volt. Azután megbizták rabbi-dajan (biró) feladattal egy szepesi városkában – Késmárkon. 1926 nyarán Singer rabbi az egész családjával áttköltözött az új helyére Somorjára. A somorjai hitközségnek új zsinagógája 1912-ben épült. Élénk vallásos élet zajlott a hitkösségen belül. Somorján öt osztályos állami zsidó alapiskola is működött. Singer rabbi értékes konyvárt alakított ki Somorján. A deportálás – az erős somorjai polgárság ellenállása ellenére – a többi zsidó családdal együtt az ő családját sem kerülte el. Kitelepítésük 1944-ben kezdődött, előbb a nagymagyari gettóba szállították őket, majd onnan az oswieczimi koncentrációs táborba. Itt hunyt el 56 éves korában.

Németh –Šamorínsky István, zeneszerző, orgonaművész, zenepedagógus
(1896 – 1975)
Elemi iskolai éveit szülővárosában töltötte, középiskolai tanulmányait pedig Pozsonyban végezte. Budapesten, a Zeneművészeti Főiskolán tanult zongorázni, hegedülni, illetve itt sajátította el a zeneszerzést olyan egyéniségek kezei alatt, mint Bartók Béla és Weiner Leó. Majd Bécsben végzett zongora- és orgonaszakot 1923-ban, Budapesten szerzett tanári oklevelet 1924-ben. 1921–1942-ben a pozsonyi Városi Zeneiskola tanára, 1921–1953-ban a Szent Márton-dóm orgonistája. A II. Világháború után a pozsonyi Zeneművészeti Főiskola oktatója, docense. A két világháború között tevékenyen részt vett a szlovákiai magyar zenei életben, karnagya volt a Toldy Kör férfikarának, majd a Bartók Béla Dalegyesületnek. Zeneszerzőként száznál több egyházi, illetve vokális, szóló- és kórusművet írt. Az 1950-es évektől különböző szlovákiai magyar együttesek (Népes, Ifjú Szívek, CSMTKÉ) számára is A Somorjai Muvészeti Alapiskola – tisztelegve egyénisége előtt – 1996-ban vette fel a nevét. Az épület falán dombormű őrzi az emlékét.

Milan Rastislav Štefánik, csillagász, tábornok, politikus
(1880 –1919)
Kosarason – a mai Kosariska – született. Somorján az evangelikus liceumban tanult, majd Pozsonyban, Sopronban és Szarvason folytatta tanulmányait. A prágai műszaki egyetem hallgatója,majd a Károly Egyetemen filozófiát és csillagászatot tanult. Prágában kapcsolatot tart a Detvan néven ismert egylet tagjaival. Csillagászati tanulmányait Párizsban folytatta majd megfigyeléseit Algírban, Tahiti-szigeteken, Spanyolországban végezte, ahol az égitestek mozgását és a legköri viszonyokat tanulmányozta. Belépett a francia hadseregbe, közben francia állampolgár lett. Repülőtanfolyamot végzett, és a hadseregben alhadnagyi rangban szolgált. Megjárta a szerb-orosz valamint az olasz hadszínteret. Katonai erényeinek elismeréseként tábornoki rangra emelkedett. Párizsban találkozik T.G.Masarykkal és Eduard Benessel, és megalakítjak a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot. Harcászati és politikai megbízatással meglátogatja Oroszországot, Olaszországot, valamint az Amerikai Egyesült Államokat. Szervezi az úgynevezett Csehszlovák Légiót. 1919 májusában Olaszországból jövet a pozsonyi repülőtéren gépe lezuhant, és életét vesztette. Sírja ma Bradlon található A Milan Rastislav Štefánik emlékét őrző dombormű 1990 május 4-én lett felállítva Somorján az Evangélikus Lelkészi Hivatal előtt.

Zalabai Zsigmond, költő, kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő, egyetemi oktató
(1948 – 2003)
Ipolypásztón született, ahol Zalabai emlékház őrzi az emlékét. Ipolyságon érettségizett 1966-ban, majd a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett angol-magyar tanári oklevelet 1972-ben, ahol 1988-ban kandidátusi fokozatot szerzett. A Magyar Tudományos Akadémia 1995-ben fogadta doktorává. 1972 és 1975 között az Irodalmi Szemle, 1975 és1989 között a Madách Könyv- és Lapkiadó irodalmi részleg vezetője, 1988-tól a kiadó főszerkesztő helyettese. 1988-tól a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének adjunktusa, majd docense, 1990–1992 között tanszékvezető. Az 1960-as évek második felében indult írónemzedék hangadó kritikusa. Irodalomelmélettel, stilisztikai kérdésekkel és helytörténettel is foglalkozott, több irodalmi, publicisztikai antológiát, válogatást szerkesztett. Kezdeményezője volt az Új Mindenes Gyűjtemény című sorozatnak. Több kötetet állított össze Szenczi Molnár Albertról, Verses magyar Bohémia címmel magyar költők csehországi vonatkozású verseiből állított össze „olvasókönyvet” 2001-ben. A somorjai Bibliotheca Hungarica egyik alapítója. Munkássága révén nívós szakmai díjak tulajdonosa: Madách-díj (1981, 1990), Szlovákiai Írószervezetek Társulásának Díja (1996); Márton Áron Emlékérem (1999). Főbb művei: A vers túloldalán című tankönyv 1974-ben; Mérlegpróba című tankönyv 1975-ben; Tűnődés a trópusokon című monográfia 1981-ben; Mindenekről számot adok, ipolypásztói monográfia 1984-ben; Hazahív a harangszó ipolypásztói monográfia 1985-ben; Verstörténés című tankönyva 1995-ben; Irodalom és iroda-lom című tankönyv 2001-ben. Életműve előtt tiszteleg a somorjai városi könyvtár, amely az ő nevét viseli.

Presinszky Lajos, író, helytörténész, tanár, a Somorjai Honismereti Ház vezetője, a Bibliotheca Hungarica egyik alapítója
(1939 – 2010)
Nagycétényben született, Párkányban szerzett érettségit 1957-ben, majd 1960-ban Pozsonyban a Felsőbbfokú Pedagódiai Iskola magyar tagozatán szerzett földrajz-történelem szakos tanítói oklevelet. Előbb Nagycétényben, majd Nagylégen és Nagyszarván tanított, az utóbbi helyen iskolaigazgatóként is. 1967-1984 között a Szlovák Kommunista Párt dunaszerdahelyi járási bizottságában dolgozott.1988-tól a Somorjai Honismereti Ház vezetője volt. A somorjai Csemadok alapszervezet egyik szervező tagja. Elsősorban helytörténettel és paraszti-népi hagyományokkal foglalkozott. Számos krónika és helytörténeti mű kötődik a nevéhez. Több kis csallóközi falu történetét feldolgozta.

Id. Czucz József, a somorja pék-dinasztia megteremtője, cukrász- és pékmester
(1909 – 1995)
Nemeshodosban született földműves család gyermekeként. Szülei négy gyermekükkel az 1920-as évek első felében költöztek Somorjára. Édesapja kivételes közösségi gondolkodásának köszönhetően a város lakói számára nagyszabású tervek megvalósításába kezd, amiről a következőképpen tesz említést Dömötör Teréz a két világháború között alkotó népi író Az éhség legendája c. könyvben: „Az egyik magyar parasztnak, Czucznak hívják, nagyszerű ötlete támadt: kultúrházat épít, mozi- meg egyéb előadásokra alkalmasat.“ Ám a tervező mérnök csúnyán becsapja, és mindenüket elvesztik, földönfutóvá válnak. Ebben a teljesen elszegényedett közegben növekszik a kis József, akit 14 évesen élőbb Pozsonyba adnak inasnak, majd Bécsbe kerül. Két mesterséget is elsajátított: cukrász és pék. Tanulmányai mellett – vasakarata bizonyítékaként – aktívan sportol. Boxol, bicikli-versenyeken indul, az Ausztriai-Szlovenszkói „Wandervogel“ versenyek többszörös győztese lesz. A segédlevél megszerzése után visszatér Somorjára. 1933-ban nyitja első kis pékségét és üzletét, amelyet a változó társadalmi és gazdasági körülmények miatt kénytelen hétszer átköltöztetni és átalakítani. Kitartásának köszönhetően nemcsak megveti a lábát az iparág többi képviselője között, hanem a konkurenseit is megelőzi tudásával és teljesítményével. Ennek köszönhetően a Czucz Pékség nevet és elismertséget szerez a régióban – Somorján a Czucz-sarok, a mostani Szolgáltatások háza helyén, valamint Pozsonyban nyitott üzlete is igazolják elhivatottságát és rátermettségét. Emelkedő pályáját a nagy társadalmi változások derékba törték. Vállalkozása az 1948-ban bekövetkező államosítást még túléli, de 1951-ben mindenét elveszik. A politikai ideológia szemében ellenséggé válik, ám megpróbáltatásait méltósággal viseli, példát adva utódainak. A rendszerváltáskor bekövetkező átalakulás következtében – csaknem 40 év elmúltával – megérhette, hogy ismét a családi pékségben állhasson: fiai által vásárolt műhelyben indult újra a Czucz Pékség. Idős kora ellenére nagy kedvvel és hozzáéréssel próbált tanácsot adni utódainak egészen 1995-ben bekövetkezett haláláig.

Ifj. Czucz József, Somorja szülötte, tervezőmérnök, pékmester
(1950 – 2003)
Gyermek-és ifjúkorát Somorján töltötte, a magyar tannyelvű alapiskolában tanult, és a magyar gimnáziumban érettségizett. Utána a pozsonyi Műszaki Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1975- ben villamosmérnöki diplomát szerzett. 1976-ban házassága révén Közép-Csehországba került. Egészen a rendszerváltásig Neratovicén dolgozott tervezőmérnökként. Családjával együtt visszaköltözött Somorjára, és öccsével Istvánnal – családjuk hagyományait felelevenítve – visszavásárolták a helyi pékséget. A leépített somorjai pékséget felvirágoztatták, és országos rangra emelték. Az alattomos betegség ekkor már kikezdte egészségét. Génjeiben hordozott örökség révén állandóan képezte magát. Ennek eredményeként országos méretekben is igyekezett helyreállítani a szakma rangját. Újraélesztette a pékek céhének intézményét. Szlovákiában elsőként tett mestervizsgát 1998-ban, az ő oklevele viselte az 1-es számot. Teljesítménye elismeréseként ő lett az évszázados hagyományokkal rendelkező RICHEMONT-CLUB első szlovákiai tagja, majd elnöke. Ugyancsak ő készítette fel 1999-ben a szlovákiai csoportot a pékmesterek párizsi világbajnokságára, ahol újoncként hetedikek lettek. Természetéből fakadóan segítőkész és adakozó. Somorja iskoláit, óvódáit, az öregek otthonát, a gyermekotthont támogadta. A rászorulók számára rendszeresen biztosított ingyen kenyeret. Aktív részese volt a városi közösségi fejlesztésének. Alapítótagja volt a Somorjaért Polgári Társulásnak, valamint ő álmodta meg a doborgazi „Kemence titkai“ hagyományőrző gasztronómiai rendezvényt. 2003-ban bekövetkezett korai halála miatt pótolhatatlan veszteség érte a város lakosságát, ám példaértékű életműve a Somorja város örökségét gazdagítja.

Bándy György, evangélikus lelkipásztor
(1907 – 1995)
1907. augusztus 8-án született Léván. Teológiai tanulmányait Pozsonyban és Párizsban végezte. Pappá szentelése után Losoncon volt segédlelkész, majd Balogpádáron és Hrusón gyülekezeti lelkész. Tábori lelkészként (1942 és 1943) megjárta a Don-kanyart. 1956-tól 1977-ig volt a Somorjai Evangélikus Egyházközség lelkipásztora. Működése idején került felújításra kívülről és belülről az evangélikus templom, valamint a műemlék-orgona. Az általa beszolgált gyülekezetekben kiváló képességű igehirdetőként és az egyházi zene művelőjeként maradt meg a hívek emlékezetében. A somorjai gyülekezetben egyazon szeretettel szolgálta a magyar- és a szlovák ajkú híveket. Nyugdíjba vonulása után hosszú évekig kántorkét szolgálta szeretett gyülekezetét. 1995. október 29-én hunyt el. A somorjai temetőben nyugszik hűséges felesége, Simon Margit mellett, akivel 47 évig élt boldog házasságban.

Csukás Zsigmond, református lelkipásztor, esperes
(1918 – 2004)
A Somorjai Református Egyházközségnek 1947-től 1996-ig volt lelkipásztora, lelkigondozó. Ő kezdeményezte a református templom belső felújítását, aminek köszönhetően felbecsülhetetlen művészeti és művészettörténeti értékekkel gazdagodott egyetemes örökségünk. Komáromban született. A II. világháború előtti intenzív lelki ébredés során nyert elhívást lelkipásztori szolgálatra. Losoncon kezdte teológiai tanulmányait, majd Pápán szerzett lelkipásztori oklevelet 1942-ben, felszentelésére ugyanott 1946-ban lerült sor. A rév-komáromi református árvaházban kezdte meg szolgálatát. Később a Timótheus Szövetség egyik vezetője lett, amely szervezet segítségével sokak életét mentette meg. A II. világháború alatt pásztori levelek sokaságával gondozta az egész Kárpát-Medencében szétszóródott egykori árvaházi növendékeket, akiknek életútját egyenként számontartotta. 1948-ban hívta meg választás útján a somorjai gyülekezet. A kitelepítések és a lakosságcsere közösségi traumája nehéz helyzetbe hozta a somorjai reformátusokat is. Mind az ittmaradottak, mind pedig az erőszakkal elköltöztetettek számíthattak rá, hiszen a politikai tiltással nem törődve még Csehországban is meglátogatta a szétszakított családokat. Ezekben a kilátástalan időkbe kezdett hozzá a gyülekezet az új parókia építéséhez. A szükséges állami engedélyek beszerzését, és a teljes építkezés lebonyolítását maga végezte sikerrel. A Somorjai Református Lelkészi Hivatalhoz tartozó 23 község minden egyes református családját összegyűjtötte, és a gyülekezetet újjászervezte. Kitartó munkájának köszönhetően elérte, hogy 1951-ben a Csehszlovák Kulturális Minisztérium engedélyével elkezdődhessenek a református templom restaurálási munkálatai, amelyek egészen 1992-ig folyamatban voltak. A rendszerváltás előtt a Pozsonyi Református Egyházmegye esperesi tisztét is betöltötte. Nyugdíjba vonulása után Somorján telepedett le feleségével, és a gyülekezet presbitériumának a tagja maradt egészen 2004-ben bekövetkezett haláláig. A református gyülekezet 2006-ban emléktáblát állított egykori hűséges lelkipásztora emlékére.

Jusuf Abazovic, fagylaltos, cukrász
(1922 – 1987)
A mai Macedonia területén, Tetovoban született. 1938-ban kapott munkalehetőséget Brünnben, ahol két évet töltött embertelen körülmenyek közütt. 1940-ben Bán-ba /a mai Banovce nad Bebravou/ költözött, majd Bazinba, ahol kitanulta a cukrászmesterséget. Itt tette le sikerrel vendéglátói szakvizsgát. Két év elmúltával megnyitotta első cukrászdáját Pozsonyban a Fa utcán. 1947 május 29-én a vallalkozói engedély kiváltásával kezd el Somorján fagylaltot készíteni. Kezdetben a városmajorban, késöbb a városi iskola közelében, majd végül a Pomléi úton. Egész hátralévő életét ennek a mesterségnek szentelte. Munkásságával megteremtette a somorjai fagylaltkészítés hagyományát, amely napjainkban is komoly hírnévnek örvend. Példaértékű szorgalma, szerénysége és állandó jókedve révén gyorsan befogadta a város, amely mai napig büszke a macedón származású család cukrásziparára. Az Abazovic fagylaltozó és cukrászda immár része lett Somorja város kisiparosi örökségének.

Bresztyák János, római katolikus pap, plébános
(1885 – 1929)
Generációk lelkipásztora, akinek az emlékét áldozatos szolgálata révén őrzi az utókor hálás, emlékezete. Teológiai tanulmányit Esztergomban végezte, majd1908-ban szentelték pappá. Az első világháború alatt tábori lelkész volt. 1921-ben került Somorjára, ahol csakhamar plébánossá választották. Tanulmányozta a somorjai plébánia templom és a hozzá tartozó Paulánus rend kolostorának a történetét. A templom és a kolostor építésének kétszázadik évfordulója tiszteletére ünnepséget szervezett, és ő szentelte fel a Somorjai Nagyboldogasszony Templom nagy harangját. Megszervezte az Oltár Egyletet és a Mária Kongregációt. Az országos érdekeket is szem előtt tartva kezdeményezte az Országos Magyar Katolikus Iskolaegyesület megalapítását. A plébániatemplom restaurálására, és annak anyagi eszközei biztosítására kilincselt a hatóságoknál, buzdított, prédikált házról házra járt. Földi maradványait a somorjai plébániatemplom sírboltja őrzi.

A Somorjai Önkéntes Tűzoltó Testület
„Embernek segítség – Istennek dicsőség”
A történelmi Magyarország területén az 1860-as években gróf Széchényi Ödön indított lelkes mozgalmat a tűzrendészet érdekében. Somorján 1865-ben 208 épület égett le. Ez a két tényező is sürgette a város elöljáróságát a tűzoltó őrs megalakítására. A Tűzoltó – egyesületek Országos Szövetsége (1870) után, megalakult a SOMORJAI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ ŐRS (1873). A legszükségesebb tűzoltószerek és felszerelés beszerzési költségeinek fedezésére a testület gyűjtést szervezett. Somorja város elöljárósága 400 forintot adományozott. Iparosok, vállalkozók, közalkalmazottak, gazdálkodók, magánfuvarozók és a magán-személyek nyújtottak anyagi segítséget. Széchényi Ödön, a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség alapítójának felhívására az Úr 1873. évében elszánt és tettre kész somorjai polgárok alakították a Somorjai Önkéntes Tűzoltó Egyletet. Életre kelt egy mozgalom, amely az egész várost meghódította. Nemes lelkű elődök előtt tisztelgünk, akik az élet- és az értékmentés szolgálatát meghonosították városunkban. A Somorjai Önkéntes Tűzoltó Egylet ma Somorja város legrégebbi működő és fejlődő polgári szervezete. A testület tekintélye az eltelt közel másfél évszázad alatt tovább emelkedett. Körszerűsödött műszaki felszereltsége, elmélyült baráti kapcsolata a hazai és külföldi társszervezetekkel. Az egylet eredeti küldetése kibővült, és a tűzvédelem mellett, a kultúra, a hagyományőrzés és az ifjúságnevelés terén is fontos szerepet tölt be Somorja város életében. Jelentőségét bizonyítja, hogy városunk társadalmi életének formálásából napjainkban is kiveszi a részét. A testület fúvószenekara, amelynek gyökerei szintén a XIX. századba nyúlnak vissza, méltó módon képviseli a szervezetet és városunkat. A Somorjai Önkéntes Tűzoltó Egylet egyik (hajdani parancsnokának szavait idézve) ismert mottója: „Kettős célt írtunk annak idején zászlónkra: a pusztító tüzet elhamvasztani, a lelkesedés tüzét éleszteni”.

Husvéth Lajos, tanító
(1913 – 2000)
A Magyar Állami Tanítóképző főiskolán szerzett diplomát. Pedagógiai pályafutását Pozsonyban a Csáky iskolában kezdte, majd több iskolában besegített.  A háború után a nagypakai alapiskolában tanít majd a vajasvatai iskola igazgatója lesz.1960 –tól a somorjai általános iskola tanítója. Rendkívüli tanáregyéniség volt, nevelési elveiben szigorú és következetes, pedagógusi tevékenysége során képes volt megragadni a gyermekek fantáziáját, egykor volt tanítványai ma is szeretettel emlékeznek vissza rá. Az utolsó tagja annak a tanítónemzedéknek amelyik a kis faluknak néptanítója volt.  Ez azt jelentette, hogy  nemcsak az iskolás gyerekek tanítója,  hanem a felnőtteké is. Minden ügyes bajos dologban bizalommal fordultak a tanítóúrhoz. Önéletrajzként is felfogható könyvében visszaemlékezéseit fogalmazta meg, régen történt dolgokról mesél, beszámol a tanulóéveiről, feleleveníti háborús emlékeit.