Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Somorjai-Kiss Tibor kiállítása a VMK-ban

2017. aug. 14

Szeptember 6-ig tekinthető meg a somorjai VMK Prohászka Tallós István Kiállítótermében városunk szülöttének, Somorjai-Kiss Tibornak Tíz új kép című kiállítása.
Az augusztus 11-én zajlott megnyitón Bárdos Gábor, Somorja polgármestere köszöntötte a szép számban összegyűlt közönséget, a Munkácsy-díjas művészt, valamint Rigó Konrád kulturális államtitkárt. Városunk díszpolgárának munkásságát Mayer Éva, a Dunart.com művésztelep szervezője és kurátora méltatta néhány mondatban, kitérve a napokban Somorján zajló hetedik Művésztelep küldetésére és programjára is. A megnyitón elhangzott Judita Kaššovicová és Juraj Turtev verses-zenés előadása.
A kiállítás anyaga az alkotó egyes korszakaiból ad egyfajta keresztmetszetet, tíz új, Somorján készült alkotással kiegészítve. Somorjai-Kiss Tibor elmondta: mindig nagy örömmel állít ki Somorján. „Mindenképpen jó, hogy az alkotóművészek találkoznak, beszélgetnek, inspirálják egymást, másrészt pedig olyan művészek jutnak el városunkba, akik korábban esetleg nem is hallottak Somorjáról” – tette hozzá a Dunart.com művésztelep kapcsán.
A kiállítás augusztus folyamán munkanapokon 8:00-tól 16:00 óráig, szeptembertől 8:00-tól 20:00 óráig tekinthető meg.

Megszakítás