Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Somorján is égtek az emlékezés lángjai

2019. nov. 05

November 1-én a városunk területén található temetőkben is kigyulladtak az emlékezés és a kegyelet lángjai. A város négy köztemetőjét idén is több ezer látogató kereste fel. A hagyományokhoz híven ismét sor került a tűzoltók, valamint az I. világháború során a somorjai hadifogolytáborban elhunyt orosz, illetve olasz katonák tiszteletére állított emlékművek koszorúzására, a temető ravatalozójában pedig a történelmi keresztény egyházak képviselőinek részvételével halottak napi ökumenikus istentisztelet zajlott. Az esemény ünnepélyességét a Somorjai Önkéntes Tűzoltó Testület fúvószenekara emelte.
A városi rendőrség a hétvégén a köztemetők területén és az azok közelében lévő parkolókban megerősítette a járőrök jelenlétét, kihágásra vagy bűncselekményre nem került sor. A temetők felügyeletét ellátó Area Kft. vezetése köszöni lakosainknak, hogy a temetői rendszabályok betartásával hozzájárultak ahhoz, hogy méltón meg tudtuk ünnepelni a Mindenszentek és a halottak napját.

Fotó: Szinghoffer Mátyás

 

Megszakítás