Megtartotta idei utolsó összejövetelét a Jednota nyugdíjas szervezet
A Pomléi úti új nyugdíjasklub adott otthont december 16-án a Jednota Nyugdíjas Egységszervezet somorjai alapszervezete utolsó idei összejövetelének. A megjelenteket Bors Mihály elnök köszöntötte, aki az időskor szépségeiről beszélt, majd köszönetet mondott a városvezetésnek a somorjai szeniorok iránti elkötelezettségéről. A szót ezután Orosz Csaba polgármester vette át, aki a megjelenteknek köszönetet mondott több évtizedes munkájukért, amelyet a helyi közösség érdekében fejtettek ki, végezetül pedig kellemes adventet és karácsonyt kívánt mindenkinek. A délután során a szervezet tagjai verseket, Németh Imre énekes, karnagy pedig adventi énekeket adott elő gitárkísérettel. Sor került azon tagok köszöntésére is, akik az elmúlt hetekben ünnepelték születésnapjukat. A rendezvényen mindvégig jó hangulat, családias légkör uralkodott.