Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Triplázott a Csali az országos versenyen

2016. okt. 03

A hétvégén, szeptember 30. és október 2. között került megrendezésre Füleken az Eszterlánc – Országos Gyermek-néptáncfesztivál, amely a szlovákiai magyar gyermek néptáncegyüttesek és gyermek szólisták egyetlen országos, két évente megrendezett rangos versenye.

A Csali a legutóbbi két alkalommal arany sávval tért haza, sőt 2013-ban két együttessel indult (Kis Csali, Nagy Csali) s mindkettő arany sávot szerzett. Egy ilyen sikeres múlt nagy nyomást is jelent, hisz mindenki azt várja el, hogy a Csali újra a legjobb legyen. Egy ilyen elvárás nagy súllyal nehezedik a vezetőkre, és gyerekekre is. Nem egyszerű feladat folyamatosan magas színvonalon működni. De úgy tűnik, hogy egyelőre nincs ezzel gond, hisz a Csali 3 versenyprodukcióval indult, s mindhárommal a legfényesebb eredményt érte el.

Az együttes ifjúsági csoportja gömöri és felcsíki táncokkal indult, arany sávos minősítést és a zsűri 300 eurós fődíját nyerte. Ugyanígy lett díjazva a Nagy Csali is, mely Kassa környéki gyermekjátékokat és táncokat mutatott be. Az együttes ifjú szólistája, Rajcsányi Ádám pedig Sallai verbunkot adott elő, és az arany sáv mellett elnyerte a zsűri különdíját is. A neves szakemberekből álló zsűri (Hégli Dusan, az Ifjú Szivek művészeti vezetője, Furik Rita, koreográfus, jelmeztervező, Agócs Gergely, népzenekutató, Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Richtarčík Mihály, koreográfus) a nyolc, országos versenybe bejutott csoport közül hármat jutalmazott arany sávval, ebből a két somorjai Csalit. Nos, ez igazán óriási siker, ennél többet nem is kívánhatunk. Megéri a sok próba, a feszült munka, a befektetett energia, mert ez mind-mind meghozza az eredményét. Mi vezetők pedig nem arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy a zsűri kitüntette a munkánkat – ez igen fontos visszajelzés, hogy jól tesszük a dolgunkat –, hanem, hogy a gyerekek értékesen, aktív mozgással töltik az idejüket, gyakorlati és teoretikus tudással gyarapodnak, fejlődnek a készségeik és képességeik, többé válnak. Hisz ne feledjük, hogy a Csaliban több mint 160 gyermek táncol, ez a legnagyobb gyermek és ifjúsági egyesület Somorján.

Ezúton is köszönjük a szülők remek hozzáállását, a város és magányszemélyek támogatását.

Nagy Myrtil  

Megszakítás