Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Hainburgban járt városunk delegációja

2017. máj. 05

Ján Magyar hainburgi evangélikus lelkész meghívására 2017. április 29-én a Duna parti osztrák városban tett látogatást városunk delegációja. A látogatás apropóját a hainburgi evangélikus templom felszentelésének hatodik évfordulója, valamint a Bécsben élt és alkotott görög festőművész, Makis E. Warlamis „Az Úr háza” c. kiállításának megnyitója szolgáltatta.

A látogatáson városunkat a polgármester nevében Bauer Edit képviselte, aki beszédet is mondott. A delegáció további tagjai Sármány Ervin hivatalvezető, Szűcs Irén, a Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola igazgatónője, Szerda Tamás, a somorjai Városi Hivatal pénzügyi osztályának vezetője, valamint Jana Fördős somorjai evangélikus lelkész voltak. Hainburg városát Silvia Zeisel alpolgármesterasszony képviselte, aki az ünnepség utáni fogadáson a két város további együttműködésének lehetőségeiről is beszélt.

A Ján Magyar vezette hainburgi egyházközségben egyre több az Ausztriában élő szlovák evangélikus hívő, ezért is szorgalmazza a két város közti kapcsolat erősítését.

Megszakítás