Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Drágul a hulladékeltárolás, a város nem emeli az illetéket

2019. jan. 10

A hulladékgazdálkodási törvény módosítása miatt január elsejétől emelkedik a hulladékeltárolás díja. A szemétszállítás összege az egyes települések, önkormányzatok esetében attól függ majd, hogy milyen mértékben van a háztartási hulladék szétválogatva. A következő három évben pedig újabb áremelés várható.
Az új évtől hét osztályba sorolják majd a szeméttárolás díját a szelektálás függvényében. A kormányrendelet értelmében 2019-ben 10% alatti osztályozás esetében 17 euró lesz a szemét díja tonnánként, egy év múlva már 26 euró tonnánként és 2021-ben pedig újabb hét euróval több. 2019-ben 60%-os szétválogatás, azaz szelektálás mellett 7 euró lesz a díjazás, egy évvel később 8 euró és a további évben 11 euró. Eddig ez az összeg 6 euró volt.
„A szemétszállítás, illetve szeméttárolás díjának emelésével nem az a célunk, hogy több pénzt szedjünk be a lakosságtól, hanem háttérbe akarjuk szorítani a szeméttárolást” – hangsúlyozta Sólymos László, környezetvédelmi miniszter (Most-Híd).
Az Eurostat szerint Szlovákia 2016-ban a tagállamok közül a legalacsonyabb arányban hasznosította újra, illetve komposztálta a háztartási hulladékot, mindössze 23%-ban. Szlovákiában a háztartási hulladék nagy része, mintegy 66%-a a szemétlerakatokban végzi.
Amennyiben az ország teljesíteni akarja az Európai Unió által előírt újrahasznosítással összefüggő célokat, 2035-ig a háztartási hulladék szemétlerakatokban való tárolásának arányát 25% alá, 2040-re pedig 10% alá kell csökkentenie. Ezenkívül Szlovákiának emelnie kell a szemét újrahasznosítási arányát is, 2025-re a háztartási hulladék 55%-át, 2030-ra 60 százalékát kell újrahasznosítani.
Kocsis Arnold, a Somorjai Városi Hivatal környezetvédelmi szakosztályának vezetője elmondta, hogy városunkban a törvénymódosítás ellenére sem kell idén a hulladékkezelési illeték emelésével számolni, hosszú távon viszont drágulást hozhat.
„Hozzátenném, hogy az Állami Számvevőszék tavalyi értékelése alapján városunkban a háztartási hulladék osztályozottsága eléri a harminckét százalékot, ami országos viszonylatban is nagyon jó aránynak számít” – közölte.

Forrás: Felvidek.ma/TASR
Illusztráció: aprilmagazin.curaprox.com


Megszakítás