Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Elmaradt a Majális, valószínűleg erre a sorsra jut a Pomlé Fesztivál is

2020. máj. 11

A koronavírus-járvány nem csak a város költségvetésének alakulására van kihatással, hanem közösségi és kulturális életünk szinte minden területére.
A járványügyi intézkedések miatt a hó elején elmaradt a szokásos, mindig nagy tömegeket vonzó Majális, s idén búcsút inthetünk a május derekán esedékes Tavaszi Vásárnak is. A júniusban esedékes Korona Udvar Zenei Napok valószínűleg ősszel zajlanak majd, attól függően, hogy engedélyezett lesz-e a tömegrendezvények megtartása. Biztosan elmarad a Szent István Napok rendezvénysorozat kicsúcsosodását jelentő augusztus 20-i nagykoncert és utcabál, s erősen kérdéses a Pomlé Fesztivál sorsa is. A jelenleg érvényben lévő intézkedések ugyanis a szájmaszk viselete mellett kötelezővé teszik a két méteres távolság betartását is, ami tömegrendezvény esetében gyakorlatilag megoldhatatlan.
Ahogy országosan, úgy városi szinten is sor került az enyhítő intézkedések egyes fázisainak a bevezetésére, ám jelenleg még nem lehet tudni, mikor tér vissza az élet a megszokott kerékvágásba.

Megszakítás