Ma reggel 9:00 órakor városunk központjában kezdetét vette az „Így oltották a tüzet elődeink” elnevezésű nemzetközi tűzoltó-technikai kiállítás, amely számos látványosságot, bemutatót kínál. Az esemény hivatalos megnyitójára ma 17:00 órakor a Fő téren kerül sor. Holnap, 2018...
Városunkban nagyszabású nemzetközi tűzoltó-technikai kiállítás zajlik e hét végén, 2018. június 22-én és 23-án „Így oltották a tüzet elődeink” címmel, amely több útlezárást von magával. A hivatalos program részeként a városközpontban megvalósuló felvonulás okán június 23-án,...
E hét végén, 2018. június 22-én és 23-án Somorja központjában, illetve a körtvélyesi víztározó partján kerül megrendezésre az „Így oltották a tüzet elődeink” elnevezésű nemzetközi tűzoltó-technikai kiállítás. A nagyszabású bemutatók, illetve a felvonulás miatt Somor...
Újabb négy facsemete esett a vandalizmus áldozatául hétvégén Tejfalu városrészben, az Első utcában. A rongálásra feltehetően az éjszakai órákban került sor, a vandálok által összességében okozott kár eléri a kétezer eurót. A facsemetéket a városi tulajdonú Area Šamorín Kft....
A dunaszerdahelyi Tűzoltóság a Tt. 314/2001 sz. jogszabályára, valamint az SZK Belügyminisztériuma Tt. 121/2002 sz., a tűzmegelőzésről szóló rendelete értelmében 2018. június 15-étől, 14:00 órától visszavonásig járásunkban kihirdeti a fokozott tűzveszélyt. Ennek értelmébe...
Felhívjuk lakosaink figyelmét, hogy a parkolóbérletek és a parkolóhelyek szabad használatára feljogosító kártyák még két napig, 2018. június 16-áig munkaidőn túl is kiválthatók az Area Šamorín Kft. székhelyén, a következő időpontokban: 2018. június 15., péntek: 7:00-tól 18:...
Ábrahám-Fúrús András vezetésével 2018. június 12-én városunkba látogatott a magyarországi Kiskunmajsa település küldöttsége. A delegációt Bárdos Gábor, Somorja polgármestere, Orosz Csaba alpolgármester, illetve Nagy József önkormányzati képviselő fogadta. A két város civil...
A Szlovák Hidrometeorológia Intézet (SHMÚ) időjárás-előrejelzése alapján másodfokú viharjelzést adott ki ma estére (2018. június 12.) az integrált mentőszolgálat nagyszombati koordinációs központja (KS IZS Trnava). A riasztás 20:30-tól 23:00 óráig van érvényben. Az előrejelzés...
2018. május 31-ével lezárult a Bringával munkába – Do práce na bicykli elnevezésű, a kerékpáros közlekedést népszerűsítő országos kampány. A városi hivatal üléstermében ma került sor a városunkból benevezett egyének és csapatok értékelésére, illetve a díjak átadására. Somorjá...
Azt követően, hogy a köztemető és a Csölösztői út mellett elkerített területen június 6-án kidőlt városunk vélhetően legöregebb, egyetlen védett fája, városunk önkormányzata az erre szakosodott cégnél késedelem nélkül megrendelte a fa feldarabolását és elszállítását. Míg a...
Város önkormányzata felhívja lakosaink a figyelmét, hogy 2018. június 15-én a Západoslovenská distribučná, a. s. villamos művek a Gazdasor déli (a lakóteleppel szembeni) oldalán megkezdi a villanyhálózat légvezetékeinek földalatti vezetékekre történő cseréjét. A munkálatok során...