A Deja Vu együttes szolgáltat ma, június 26-án 18.00 órától térzenét a Fő téren felállított színpadon. A rendezvény ingyenes, csak a barátaikat és a jókedvüket hozzák magukkal!
Idei harmadik ülését tartotta tegnap, 2020. június 25-én délután a tűzoltóállomás üléstermében városunk képviselőtestülete. A 18 pontból álló program az ülés során további 2 ponttal bővült. Az ülés bevezető részében városunk iskoláinak igazgatói számoltak be az idei tanévről,...
A hulladékgazdálkodás alapelveivel ismerkedtek a Tejfalusi Alapiskola diákjai és a Corvin Mátyás Alapiskola ötödikesei 2020. június 23-án. A Felső-csallóközi Hulladékgazdálkodási Társulás (Združenie pre odpadové hospodárstvo Horného Žitného ostrova – ZOHŽO) szervezésébe...
Az egykori zsinagógában működő At Home Gallrey sok szeretettel meghívja városunk művészetkedvelő lakosait Sheri Wills és John Schettino közös, Assemly című kiállításának megnyitójára, amelyre szombaton, 2020. június 27-én, 19.00 órától kerül sor. Sheri Wills filmmel...
A somorjai vadásztársulat tagjai évente több száz fát ültetnek ki a város határában, a vadászterület számos pontján – főleg azokba a szélfogókba, amelyek időközben kiritkultak vagy kiszáradtak. Így tettek idén is; a Felső-csallóközi Hulladékgazdálkodási Társulásnak (Združenie pre...
Visszatérés címmel ad koncertet 2020. június 28-án, vasárnap 16.00 órai kezdettel a Mária Mennybemenetele római katolikus plébániatemplomban a Sancta Maria templomi kórus, amelyre sok szeretettel meghívja városunk lakosait. A koncert Somorja város támogatásával valósul me...
A dunaszerdahelyi székhelyű Szlovákiai Agrárkamara – Agrárna komora Slovenska szerint az utóbbi időben nőtt az olyan esetek száma, amelyek során kétes hátterű társaságok tettek vételi ajánlatot a földtulajdonosoknak. A kamara szerint a földtulajdonosoknak óvatosnak kell lenniük,...
Európai színvonalú, fergeteges örömzenét hallhatott szombaton, 2020. június 20-án a Mozi Club közönsége. A karantén előtti utolsó élőkoncert még március elején volt, így sokan már türelmetlenül várták ezt az új alkalmat. Azok, akik szombat este helyet kaptak a klubban, bizon...
Értesítjük lakosainkat, hogy a 2020 decemberében életbe lépő, a jövő év folyamán érvényes autóbusz-menetrendekre vonatkozó észrevételeiket, módosító javaslataikat 2020. augusztus 23-ig adhatják le a somorjai Városi Hivatal iktatójában (MsÚ Šamorín, Hlavná 37, 931 01 Šamorín),...
Nem a legjobb idők járnak Méri Eszternél. A Somorján nevelkedő teniszező kellemetlen sérülést szenvedett. Eszter két hete a somorjai teniszpályán volt látható, a világranglistán a nyolcadik helyen álló Belinda Benciccsel mutattak egy kis ízelítőt a legmagasabb színvon...
A szlovák női kosárlabda-válogatott Csehországban két felkészülési mecset játszott. A somorjai kosérlabda neveltjei remek reklámot csináltak az SKK-nak. Szlovákia először 77:35-re legyőzte a cseh U 20-as csapatot. Szlama Angelika volt a vendégegyüttes legjobb dobója, 16 ponto...
Megszűnik a kötelező egészségügyi nap az üzletekben. Ez a nap vasárnap szokott lenni. Az intézkedés szombaton, június 20-án lép életbe. A taxikban az ügyfeleknek már nem kötelező, csak ajánlott lesz a hátsó ülésen utazniuk. Mindezt mai sajtótájékoztatóján jelentette be Igor...