Félidőben – a választások óta eltelt időszak értékelése
Tavaly december 6-án volt két éve annak, hogy városunk régi-új polgármesterét és a képviselő-testület tagjait beiktatták tisztségükbe. Az azóta eltelt időszak történéseinek, eredményeinek értékelésére Somorja első emberét, Orosz Csabát kértük fel.
Melyek voltak 2022-ben az Ön, illetve csapata által kitűzött legfontosabb célok?
Legutóbbi választási programunkat a közélet, a kulturális- és sportélet támogatása, a városfejlesztés, a közterületek és az életkörnyezet védelme, a nevelés és oktatás, a szociális szféra és egészségügy fejlesztése, valamint a közbiztonság növelése köré építettük fel, zászlónkra pedig Somorja kisvárosi jellegének megtartását tűztük.
Kezdjük talán e legutóbbival: mennyire sikerült, sikerül ezt megvalósítani?
Úgy érzem, sikeresek vagyunk e téren. Somorja továbbra is egy multietnikus kisváros, a lakosság zömét kitevő magyarok és szlovákok mellett további 19 nemzetiség képviselői élnek itt. Az önkormányzat a város minden lakosa számára egyforma lehetőségeket biztosít az oktatás, a vallásgyakorlás, a kultúra, a sport és a szociális biztonság terén. Az utóbbi években a lakosság lélekszáma érdemben nem növekedett, és a lakásalap sem változott számottevően. Bővült viszont a helyben elérhető szolgáltatások skálája, ami a fejlődés egyértelmű jele.
Bárminemű program teljesítésének alapfeltétele a stabil pénzügyi háttér megteremtése. Hol tart e téren Somorja?
2018-ban, amikor átvettem a város vezetését, az éves költségvetésünk alig 14 millió euró volt, most 22 millió. Tény, hogy az állampénztárból származó bevételeink folyamatosan csökkennek, de ennek ellenére is tudjuk tartani a szintet. Ezt, számos településsel ellentétben, nem úgy értük el, hogy drasztikusan növeltük a lakosság lélekszámát, hanem olyan beruházókat hoztunk és hozunk a városba, amelyek nagy bevételt jelentenek számunkra. Így a lakosság komfortérzete, életszínvonala is megmarad. Gazdálkodásunk továbbra is konzervatív maradt, a fejlesztéseket az észszerűség jellemzi, s igyekszünk a magunk szabta határok közt mozogni.
Milyen a város hitelterheltsége?
2024 végén 4,88 százalék volt. Összehasonlítás végett: 2018-ban a hitelterheltségünk 3,79 százalékot tett ki, ami azt jelenti, hogy e téren is sikerült tartanunk a szintet, nem adósodtunk el, jut pénz a fejlesztésekre.
Ejtsünk néhány szót az olyan projektekről, amelyeket a somorjai önkormányzat pályázati támogatásokból valósít meg. Mennyire sikeres ebben a város?
Az elmúlt két-három évben közel 3,8 millió euró összegben nyert különböző támogatásokat Somorja. Ebből 2,25 millió olyan közvetlen fejlesztésekre érkezett, mint például zöldtető kivitelezése a művészeti alapiskolán, a Korona elsőemeletének felújítása, atlétikai pálya, ifjúsági park és játszóterek építése, esőkertek, elektromos töltőállomások létesítése, valamint a városi hulladékszelektáló udvar korszerűsítése. A város által hozzátett önrész mintegy 330 ezer eurót tesz ki. Meg kell említenem az önkéntes tűzoltó testület felszerelésének bővítését célzó projektet is, amelynek köszönhetően a közeljövőben új, speciális kialakítású tűzoltókocsit, valamint búvárfelszerelést kapnak, s a projekt része a kiképzés is. Nemkülönben fontos említést tenni a városi tulajdon paszportizálására irányuló, tavaly befejezett Smart City projektről, amely során bemérték és intelligens térképre tették az egész várost. Ezt idővel a lakosaink számára is elérhetővé tesszük.
A város maga is pályáztat, hiszen évente 15 ezer eurót fordít a lakosok és közösségek által beterjesztett részvételi költségvetési projektek megvalósítására. Mennyire sikeres ez?
Úgy vélem, a participatív részvételi programunk teljesíti a küldetését. Főleg az óvodák és iskolák szülői közösségei, illetve olyan személyek terjesztenek be pályázatokat, akiknek fontos a lakó- és életkörnyezet védelme, a közterületek fejlesztése. Sok jó projekt valósult meg az elmúlt években.
A sportban és a kultúrában Somorja kiemelkedően sikeres. Milyen fejlesztések történtek ezeken a területeken?
Valóban, a sport az, ahol a sikerek a leglátványosabban megmutatkoznak. Az elmúlt két évben sikerült felújítanunk a Corvin Mátyás alapiskola atlétikai pályáját, floorballpálya épült a Duna utcában, a két városi alapiskola mellett felújítottuk a műfüves pályákat, hozzájárultunk a K-park megépítéséhez, illetve a Városmajorban megépült a nagy játszótér, a Labyrint lakónegyedben pedig egy kisebb. Átadás előtt van az ifjúsági park, amely többféle sportolási lehetőséget kínál majd. Mindez a tanintézményeken túl a széles tömegek hobbisportját szolgálja. Ugyanakkor sikerült szinten tartanunk azt a támogatást, amelynek köszönhetően városunk tíz sportklubja fennakadások nélkül tudja folytatni tevekénységét, sportolóink pedig hozzák a jobbnál jobb eredményeket. Ami a kultúrát illeti, egészen hihetetlen, hogy városunk évente közel négyszáz rendezvénynek ad otthont, köztük olyanoknak, mint a Pomlé Fesztivál, a Szent István Napok, a Város Napja, a Majális, a Korona Udvar Zenei Napok, és még sorolhatnám. Ide kívánkozik az is, hogy a könyvtárunk éves látogatottsága eléri a 18 ezer főt.
A város három alapiskola, nyolc óvoda és egy művészeti alapiskola fenntartója. Milyen jelenleg a helyzet az oktatás terén?
Nevelési és oktatási intézményeinket jelenleg 2600 tanuló látogatja, az alkalmazottak száma pedig meghaladja a 350-et. Valamennyi intézmény a megszabott keretek között, problémamentesen működik, amihez a város elsősorban az épületek folyamatos karbantartásával, korszerűsítésével járul hozzá. Az elmúlt években 70 ezer eurót fordítottunk a Bél Mátyás Alapiskola és 50 ezret a Szél utcai Óvoda villanyhálózatának felújítására, illetve 10 ezer eurót klímaberendezések felszerelésére a művészeti alapiskolában. A sikeres pályázatoknak köszönhetően iskoláinkban és óvodáinkban folytatódnak az egészéges táplálkozást népszerűsítő projektek, nyári táborokat szerveznek, és diákjaink sok tanulmányi versenybe kapcsolódnak be sikeresen. Tavaly év végén napvilágot látott egy új kiadvány, a Mesés Somorja, amely városunk történetét dolgozza fel és a lokálpatriotizmus erősítését hivatott elősegíteni a gyerekek körében.
Mit tud a szociális szféra és az egészségügy terén felmutatni Somorja?
Több, a lakosság komfortját célzó projektünk volt, ezek közül is kiemelném a Pomléi út nyugdíjasklub megépítését és átadását. Az időseknél maradva: teljes kapacitással működik az Ambrózia Idősotthon, az önkormányzat gondozószolgálatot tart fenn, és sikerrel üzemelteti a házi jelzőrendszert, amelyet jelenleg húsz lakosunk vesz igénybe. Ide kívánkozik az is, hogy az önkormányzat több olyan szervezetet támogat, amelyek szociális téren fejtik ki tevékenységüket. Legaktívabb közülük az Ain Karim. Somorján jelenleg hat általános, négy gyerekorvosi, tíz fogászati és 34 további szakrendelő működik, de szükség volna továbbiakra, mint a neurológia, endokrinológia és az allergológia. E téren azonban korlátozottak a lehetőségeink.
Hol tart most a város a környezetvédelem területén?
A környezetvédelem az a terület, amelyen hosszú távon lehet eredményeket elérni, folyamatos munkával. A város külterületein új lendületet vett a fák kiültetése és a mezsgyék felújítása. Ezeket főleg civil szervezetek végzik, az önkormányzat és helyi vállalkozók támogatásával. A város belső részében folyamatosan pótoljuk a kiszáradt vagy beteg fákat – csak az elmúlt két évben 322 fát és 1700-nál több cserjét, bokrot ültettünk ki. A tavalyi év egyik nagy eredménye, hogy sikerült befejezni a Pomléi úti akácfasor állagmegőrzésére irányuló szakmunkákat, ugyanakkor odafigyelünk a Pomlé parkerdő, a városi temető és a Fő tér fáinak, növénytársulásainak megóvására is. Még egy fontos eredmény: az elmúlt egy évtizedben jelentősen csökkent a központi lerakatra szállított hulladék mennyisége, miközben a szeparált hulladéké többszörösére nőtt. Ez azt jelzi, hogy lakosaink felfogták a hulladékszelektálás fontosságát, és a gyakorlatban is alkalmazzák azt.
Ejtsünk néhány szót a közbiztonságról és a vagyonvédelemről – milyen irányt vett ezek fejlődése?
A városi rendőrség a lehetőségeihez mérten megbízhatóan végzi a feladatát, bővült a gépparkjuk és a kamerarendszer. A közbiztonság növeléséhez hozzájárult a közvilágítás fokozatos felújítása is. Az utóbbi években Somorján duplájára nőtt a fizetős parkolóhelyek száma, amelynek működtetése éves szinten mintegy 200 ezer eurós bevételt jelent. Ami ennél is fontosabb, hogy a fizetős parkolásnak köszönhetően a városközpontban végre le lehet parkolni, ami korábban nem volt garantált. Ami a vagyonvédelmet illeti, kiemelném, hogy városunkban működik az ország egyik legütőképesebb, jól felszerelt önkéntes tűzoltó testülete, amely a társadalmi élet szervezéséből is jócskán kiveszi a részét.
Milyen várható irányt vesz az elkövetkező években Somorja fejlődése?
Mint azt állandóan hangsúlyozom, a cél a kisvárosi jelleg, az élhető élettér megőrzése. Mivel az új építészeti törvény nagyon fontos hatásköröket von meg az önkormányzatoktól az építők és a beruházók javára, esetünkben még hangsúlyosabbá vált a városfejlesztési terv ötödik módosításának kidolgozása és elfogadása. Ezzel tudnánk kordában tartani azt az építési boomot, ami a Pozsony környéki régiót szinte teljesen bekebelezte. Úgy vélem, Somorja építése egyelőre ésszerű léptékű. Fontos számunkra, hogy a fiataljainkat itthon tartsuk, segítsük őket az otthonteremtésben – ez továbbra is nagy kihívás, dolgozunk a jó megoldáson.
Az interjú a Somorja és Vidéke februári kiadásában jelent meg.