Harmincasát ünnepli e hét végén a Sancta Maria templomi kórus
Koncerttel és a Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola hangversenytermében megrendezésre kerülő ünnepséggel emlékezik meg megalapításának 30. évfordulójáról a Sancta Maria templomi kórus.
Program:
péntek, április 25-én 16.30 – ünnepség a művészeti alapiskolában
vasárnap, április 27., 17 órától koncert a Nagyboldogasszony-plébániatemplomban
Mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők.
Alább Ing. Elena Kompauerovának a kórusról szóló, a Somorja és Vidéke folyóirat idei áprilisi kiadásában megjelent írását adjuk közre.
Ünnepel a Sancta Maria templomi kórus
Idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját a Sancta Maria templomi kórus. Ennyi év telt el azóta, hogy a somorjai Nagyboldogasszony-templom karzatán a szentmiséken együtt éneklő hívekből énekkar kovácsolódott.
A kórustagok érezték, hogy a közös éneklés nemcsak az ő lelküket táplálja, hanem meg tudja szólítani a közönséget is. Az énekkar alapítója Marta Galbáčová tanár. Vezetésével kivételesen magas szintre emelkedett az énekkar, elsősorban a darabok sajátos, igényes feldolgozásával, és gyönyörű szólófutamokkal. Egy hirtelen betegség azonban félreállította ezt a kiváló karnagyot, és a kórust a megszűnés fenyegette.
Őrségváltás a kórus élén
ábadozása idején Martát a lánya, Inka váltotta fel, aki pedagógusi diplomájával és zongora szakos végzettségével képes volt folytatni édesanyja munkáját. Inka Galbáčová már több mint 25 éve vezeti a templomi kórust. Marta véglegesen lányára bízta a csoportot, ő pedig szopránénekesként folytatta pályafutását az énekkarban. A kórust amatőr énekesek alkotják. Inka Galbáčová, aki maga is szólóénekes, különleges igényességgel választja ki és dolgozza át a szerzeményeket, és az első pillantásra egyszerűnek tűnő dalok is érdekes interpretációban szólalnak meg. Évek óta rendszeresen szervez koncerteket Somorján az énekkar, ezek közül főleg a vízkereszti, illetve a júniusi nyári koncertet ismeri a közönség.
Sikerek itthon és külföldön
Adventi koncerteken is fellép a kórus Csallóköz-szerte, de Pozsony, Nagyszombat és Bécs után koncertet adott Budapesten, valamint Magyarország és Ausztria határhoz közeli kisvárosaiban is. Versenyen ezüst sávos minősítést nyert, emlékezetes jótékonysági koncerteken lépett fel nemes célok támogatásáért: a somorjai orgona megjavításáért, a Pasztorációs központ felújításáért és a dénesdi gyermekgyógyintézet átépítésének finanszírozásáért. Közreműködött az Angyalok a zeneiskolában című projektben, fellépett kiállításmegnyitókon Győrben és Somorján. Egyik legutóbbi koncertje advent idején volt a somorjai főtéri karácsonyfa alatt, ahol a Juraj Turtev által vezetett Power Pulse Banddel közös karácsonyi műsorukat mutatták be. Pár héttel később a hagyományos vízkereszti koncerten is együtt léptek fel. A kórustagok nem sajnálják az időt új darabok megtanulására és a repertoár állandó gyakorlására.Az elmúlt években a Sancta Maria templomi kórus működése csak egyszer, a pandémia ideje alatt szakadt meg egy időre, de a hagyományos vízkereszti koncertet megtartották, igaz, az üres templomban, online közvetítéssel.
Énekelni – boldogság
Szinte lehetetlen pár sorban összefoglalni, mi minden történt az énekkar fennállásának 30 éve alatt. A fényképalbumot nézegetve nyomon követhető például a kórus legfiatalabb tagjának, Alex Ondriášnak a pályafutása is. Ő csecsemőkorától a koncertek rendszeres résztvevője volt, hol a nagypapa karjában, hol a földön, a kórus előtt heverve látható a felvételeken. Felnőve maga is beállt a zenészek, majd az énekesek közé. Dobosként kezdte, az afrikai ihletésű dalokban kísérte pergődobon az énekkart, és kisiskolásként, talán elsősként már újévi ihletésű dalokat énekelt. Ma ő a kórus legfiatalabb szólóénekese, egyben kisbőgőse, és úgy tűnik, jövőbeli pályafutásában is a zene játssza majd a főszerepet, ami nem meglepő, hiszen zenész családból származik. A Sancta Maria templomi kórus szakmai fejlődését több zenész is segítette az évek során, köztük Lýdia Ďorďayová, Ľubomír Kompauer, Horváth Zsuzsika, Anna Rucová, és nem utolsósorban a ZUŠband tagjai: Mezei Ernő, Jaroslav Roček, František Kóša, Strieženec Alex és Albert Herrera. Az énekkart Vincze Mária zongorista, Szabó Arnold gitáros és Alex Ondriáš kibőgős kíséri a fellépéseken.
A kórust Szűz Máriáról nevezték el, védőszentjének köszönhetően az énekkar ma is dicsőíti az urat, és mosolyt tud varázsolni az ajkakra, boldogságot a szívekbe. E jeles évfordulón azt reméljük, sok-sok csodálatos dal és hálás közönség várja a következő években is a Sancta Maria kórust.
Fotó: Szinghoffer Mátyás