Mesto Šamorín - Somorja Város
Menu

Jubileumi koncert után lemezbemutató – 10 éves a Harmonia Classica

2018. nov. 23

Májusban nagysikerű jubileumi koncerttel ünnepelte tízéves fennállását a Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola egykori diákjaiból verbuválódott Harmonia Classica kamarazenekar. A hangversenyen rögzített felvételt adja most közre CD-n a társulat; bemutatója, vagy ha úgy tetszik „keresztelője” 2018. november 23-án, azaz ma este, 19:00 órától zajlik a Moziban.
A zenekar tízéves történetét annak vezetője, Hegyi Brigitta zenetanár összegzi.
„A művészeti alapiskolát végzett növendékek hívták életre ezt a kamarazenekart, 2008 januárjában kezdtünk próbálni. A tíz év során mintegy húsz zenész fordult meg nálunk, ez év szeptemberétől tizennégyen vagyunk. Első koncertünket a bécsi Szent István-dómban adtuk, egy magyar szentmise alkalmával, majd játszottunk Somorján és környékén, illetve a csehországi Pacovban és Prágában is. Két koncertet adtunk a bécsi Duna Filharmóniával, mégpedig városunkban, valamint az alsó-ausztriai Németóváron. Minden fellépés, hangverseny egy új kihívás számunkra, mindenhol értékes tapasztalatokkal gyarapodunk” – mondja.
A Harmonia Classica a Csallóköz egyetlen kamarazenekara, hiszen Pozsonytól Komáromig nincs más, komolyzenét játszó vonósegyüttes. Mi mozgatja a fiatal társulatot?
„A klasszikus zene iránti szeretet és a formáció összetartó ereje. Mint minden csapatban, nálunk is voltak hullámvölgyek, de az egymás iránti szeretetnek köszönhetően mindig túlléptünk rajtuk” – közli az együttes vezetője.
A Moziban bemutatásra kerülő CD anyaga a barokktól a romantika korán át a kortárs komolyzenéig nyújt ízelítőt a Harmonia Classica sokrétű repertoárjából; vendégművészként Horváth Bazsó Zsuzsanna (fuvola) és Gaálová Ivana (ének) működik közre.
A rendezvényre a belépés ingyenes.

Megszakítás